Powell infláció elleni harca

Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke nehéz helyzetben van. Meg kell fékeznie a negyven éve nem látott magasságba szökő fogyasztói inflációt. A legegyszerűbb mód erre az alapkamat megemelése, amit már idén márciusban meg is kezdtek. Azonban hosszú még az út a Fed által célzott 2 százalék körüli inflációs szint eléréséhez, ami minden bizonnyal gazdasági károkkal jár majd együtt. 

A 2008-as pénzügyi világválság során az akkori Fed-elnök, Ben Bernanke korábban példátlan jegybanki intervenció mellett döntött, hogy elejét vegye a tényleges gazdasági összeomlásnak. Erőfeszítéseit siker koronázta, de a könnyű pénzhez hozzászokott a piac. Legelőször 2015-ben mutatkozott igény arra, hogy a rendkívüli likviditást csökkentsék. Akkor 25 bázisponttal 9 év után először kamatot emeltek. A sorozat egészen 2018 végéig tartott, amikorra 2,5 százalékra értek, sőt ekkorra a rekordszintű jegybanki mérlegfőösszeget is elkezdték csökkenteni. 

Ekkor hangzott el már Powell szájából, hogy további szigorítások szükségszerűek, amire a részvénypiacok gyorsan 20 százalékot estek. 

Ennek hatására pálfordulás következett be a monetáris tanács hozzáállásában, aminek eredménye, hogy 2019 őszén kamatcsökkentésbe kezdtek. Ezt a folyamatot a koronavírus járványra adott – még a 2008-ban tapasztalt jegybanki intervenció mértékét is felülmúló – segítség tetőzte. Az alapkamat újra rekordalacsony szintre zuhant, míg a mérlegfőösszeg, a korábbi rekordszintről megháromszorozódott. Ez kiegészült szintén példátlan fiskális támogatással. Az ilyen mértékű likviditásbőség természetesen inflációhoz vezetett. 

Az Egyesült Államok közgazdászai körében nagy tisztelet övezi Paul Volcker volt jegybankelnököt, mert drasztikus módszerekkel, de sikerült megtörnie a rekordszintű inflációt. Az már feledésbe merült, hogy mindennek a következménye, hogy két év alatt kétszer is recesszióba süllyedt az ország. Volcker az 1980-ra 15 százalék közelébe ugró infláció hatására rekordszintre, 20 százalékra emelte az alapkamatot, kétszer is egy év leforgása alatt. Egy jegybankelnök számára nincs nagyobb szégyen, mint kudarcot vallani az első számú mandátum – az árromlás 2 százalék körüli szinten tartása – teljesítésében. 

Powell most ezzel a kihívással szembesül. Ahogy a fokozatosan borúsabb képet kirajzoló nyilatkozataiból is kivehető, tisztában van azzal, hogy a rendkívül káros magas inflációs környezetet, ami a gazdaság minden szereplőjét és aspektusát negatívan érinti, nem lehet a gazdasági növekedés akár jelentősebb visszafogása nélkül megtörni. Így május végén egy interjúban új irányvonalat vázolt fel. Véget ért a 2008 óta tartó a piaci csökkenéseket tompító és aktívan közbeavatkozó jegybank időszaka, helyette az infláció letörése lett a fő motiváció. Mindenáron. A pénzügy kondícióknak is szigorodniuk kell.

A jegybanki nyelvezetben pénzügyi kondíciók névvel illetik a részvénypiacokat, azaz már nem számít a 20 százalékos beesés, sőt további várható. Hiszen eddig minden rendezett körülmények között zajlott. 

Az alapkamat szint a májusi, 2000 óta nem látott 50 bázispontos emelést követően júniusban és júliusban is hasonló mértékben fog emelkedni. Sőt egészen addig, amíg egyértelmű és meggyőző bizonyíték nem áll rendelkezésre, hogy az infláció már csökkenésnek indult. A Fed márciusi előrejelzése szerint a semleges kamatszint, ami se nem fűti, se nem hűti a gazdaságot, 2,4 százalékon található. Biztosra vehető, hogy már őszre magasabb, azaz a gazdaságot aktívan lassító alapkamatszint lesz a tengerentúlon. Ekkorra teljes fokozatra kapcsol júniusi szintjéről a mérlegfőösszeg leépítése is, havi 95 milliárd dollár értékben. Szerencsére az erős munkaerőpiac tompítja a negatív hatásokat.

Mindenféleképpen szükségszerű intézkedésekről van szó, hiszen, ahogy Powell állította: 

az árstabilitás helyreállítása nem képezheti vita tárgyát. A gazdaság nem működik a munkavállalók, a vállalkozások vagy bárki számára árstabilitás nélkül. Ez a gazdaság alapköve, tényleg.