Idén is becsöngettek

Az ősz kezdete az iskolakezdés ideje, beindul az oktatás nagy rendszere az alsó foktól az egyetemi képzésig. Jó évtizede gondolkodom azon, hogy világraszóló műszaki-intellektuális hagyományaink folytatásához lesz-e elegendő fölkészült mérnök, és e minőségi felsőoktatáshoz jó alapokat nyújt-e a középfokú oktatás. Tapasztalataim szerint az a jó oktatási struktúra, amelyik mindig többet és jobbat akar nyújtani a jelennek és a jövőnek, befogadja az új hatásokat, és a saját rendelkezésére álló lehetőségeihez alakítja azokat, viszont nem mond le egyetlen bevált és működő hagyományáról sem. A magyar mérnöki örökség évszázadokban mérhető, büszkék lehetünk rá, mert a világ versenyében is időtálló alkotásokat hoztunk létre! A felsőoktatás (és benne a műszaki képzés) mindig viták kereszttüzében állt, és én ebben nem látok kivetnivalót – amennyiben jobbító szándék vezérli –, a mesterkélt vitáknak azonban nem látom értelmét, sőt egyenesen károsnak gondolom azokat, ahogyan azt is, ha meggondolatlanul átveszünk idegen eszközöket, módszereket, olyanokat, amelyek a nagy hagyománnyal és elismertséggel rendelkező magyar mérnöki oktatástól veszik el a levegőt.

Ez nem bezárkózást jelent, hiszen ez a lehetetlenséggel volna egyenlő a világháló korában.

Sohasem kételkedtem az irányító hatóságok hozzáértésében és jó szándékában – bár ebben mindig „divat volt” kételkedni –, mert én abból indultam ki, hogy senkinek nem lehet érdeke, hogy az oktatás gondjai a társadalom vállára nehezedjenek, és megoldatlan problémák jelenjenek meg később, akár évtizedekkel is. Mindig is úgy gondoltam, hogy elemi érdekünk a szakképzés valamennyi szintjének a javítása. A jól funkcionáló mérnökképzéshez az szükséges, hogy tudjuk és elfogadjuk: a műszaki képzés összes szintje, összes lépcsőfoka fontos. Ezzel lehetne egyengetni a felsőoktatási képzés eredményességét is, hiszen ha a magas szintű mérnökképzés biztos alapokra épül, a tudás megszerzéséhez és későbbi bővítéséhez is nagyobb távlatok nyílnak.

A távlatok kinyílása pedig elengedhetetlen a felgyorsult mérnöki világban is, mert, visszatérve az első mondatomhoz, világraszóló műszaki-intellektuális hagyományaink folytatásához ez szükséges. Ez a szemlélet persze nem új keletű, és nem fedezem fel vele a spanyolviaszt. Azt viszont tudom, hogy ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, és ott, ahol módom van, ismételten elmondani. 

Ma már kimagasló műszaki teljesítmények csakis csapatmunka eredményeként jöhetnek létre. A csapatmunka irányítója pedig a teljes folyamatot átlátó, annak hibáit, hiányosságait menet közben is kijavítani képes okleveles mérnök lehet. A gazdasági, iparági versenyben való hatékony részvétel alapfeltétele a jól képzett műszakiszakember-gárda, amelyik képes hozzáadott érték előállítására.

És itt elérkeztem az alsóbb szintű oktatás fontosságának kérdéséhez, ez is régi vesszőparipám. Az oktatási rendszerünk hierarchiájában kedvezőtlen az a jelenség, hogy a különböző szintű képzéseknél – ahhoz, hogy legyen megfelelő alap a továbbépítkezésre – már az alacsonyabb szint hiányosságait is pótolni kell. Ez a sajnálatos helyzet megfigyelhető a szakképzés területén is, ahol az általános iskolai képzés hiányosságainak pótlása időt rabol, és akadályozza a szakképzés minőségi fejlődését.

Ez vonatkozik a középfokú képzésre is. Valamikor az érettségi vízválasztó volt, és minőségi garanciát jelentett a felsőfokú képzéshez. Ma azt látjuk, pótmegoldásokhoz folyamodunk a kétszintű érettségivel, és ez – bár lehet, hogy tévedek – óhatatlanul az érettségi devalválódásához vezetett. 

És az is lehet, hogy zsörtölődésnek tűnik, amivel ezt a rövid fejtegetést zárom: a foglalkoztatottság mértéke döntő faktora a társadalmi hangulatnak. Akkor lehetünk elégedettek, ha magas ez a szám, és alacsony a munkát keresőké. 

Akkor nő a foglalkoztatottság, ha megnő a szakképzett munka iránti kereslet, ha nő a műszaki-mérnöki teljesítmények társadalmi megbecsültsége. Enélkül a magyar vidékfejlesztés sem lehetséges, nem lehetséges továbbá a harmadik-negyedik generációs munkanélküliség megszakítása sem: ez újabb érv amellett, hogy miért is kell más alapokra helyezni az oktatást és a szakképzést, miért kell kitölteni – a szakképzés alacsony minősége következtében – az elmúlt évtizedekben keletkezett lyukakat.

Elmondhatjuk, hogy az oktatás minősége nemzeti sorskérdés. Idén is becsöngettek!