BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai: több és kedvező hitel vállalkozásoknak

Hatról tízmillióra emelnék az államilag támogatott mikrohitelek felső határát – a tervekről Bajnai Gordon gazdasági-fejlesztési miniszter az MR1-en.

Bajnai Gordon az MR1-Kossuth Rádiónak ezt azzal magyarázta, hogy a nyugati piacok gyengülése visszafogja az exportot. A miniszter kijelentette: mivel a nehéz helyzetben a bankok főként a kis- és középvállalkozásoknak adnak kevésbé hitelt, a kormány ezeket a cégeket akarja segíteni a tegnap felvázolt csomaggal. Ez a miniszter szerint 800 milliárd forintnyi tőkét mozgat majd meg. Bajnai Gordon visszautasította a Fidesz vádját, hogy a kabinet későn reagált a pénzpiaci válság fejleményeire.

A helyzet indokolja, hogy a kormány a vállalkozások élénkítésére lépéseket tegyen - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter tegnap. Az élénkítő csomagnak összességében 800 milliárd forint hatása lesz, de a költségeket tekintve 250-300 milliárd forintot tesz ki az uniós források felhasználása.

A konvergenciaprogramban eredetileg 4 százalék körüli növekedést terveztünk jövőre, most 3 százalékkal adtuk be a költségvetési javaslatot, és többen mondják, hogy a 3 százalékon is lehetnek úgymond lefelé ható kockázatok, ez azt jelenti, hogy nagyobb esély van arra, hogy ez kisebb legyen, mint hogy nagyobb – mondja Bajnai Gordon.

Németország most a recesszió felé tart . Ez azt jelenti, hogy Magyarország legfőbb exportpiaca lassul le, azoknak a gyártóknak, akik oda termelnek, szintén kevesebb lesz a megrendelésük. Szerencsére Magyarországon erős exportoffenzíva történt az elmúlt három-négy évben keleti, délkeleti piacok irányába, Oroszországba több mint 65 százalékkal nőtt az export az elmúlt másfél évben. De összességében ezeknek a piacoknak a lassulása meg fogja viselni a megrendeléseit a vállalkozásainknak – szögezte le a miniszter.

Bajnai elmondása szerint a kormány szeretne a bankokon és a mikrofinanszírozó szervezeteken keresztül forrást juttatni a vállalkozásokhoz. Ez azt jelenti, hogy lesz olyan mikrohitel, aminek az eddigi 6 milliós korlátját most 10 millió forintra emelve akár néhány nap alatt hozzájuthat egy vállalkozás, öt év helyett most már tíz éves hitelt vehetnek igénybe 10 millió forintos keretösszegig a legkisebb családi vállalkozások, a jegybanki alapkamatnál kedvezőbb kamatra. Az állam a vállalkozás hitelének 80 százalékát garantálja a bank felé. Ezzel lényegében kockázatmentesítik a bank számára ezt az üzletet – mondta el Bajnai Gordon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.