BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai: szerkezeti reformok nélkül újabb válságok jönnek

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter napirend előtti felszólalásában újabb nagy parlamenti konszenzusokat szorgalmazott.

A miniszter üdvözölte a gazdasági csúcsot. Elmondása szerint konstruktív párbeszéd volt. A csúcstalálkozó legnagyobb érdemeként azt említette meg, hogy a gazdasági szféra teljes egységben kiállt a válságkezelés programja mögött. Emellett az ellenzékkel is találtak közös pontokat.

Bajnai Gordon szerint azonban a pozitív fejlemények ellenére további lépések szükségesek: szerkezetátalakító reformokra van szükség: adórendszer, euró-bevezetés, önkormányzati reform, pártfinanszírozás - sorolta a kiemelt területeket. A tárcavezető szerint e következő hetekben ezekben az ügyekben kell keresni a megegyezést az ellenzéknek és a kormánynak, másként válságból válságba fogunk bukdácsolni.



Bajnai azt is elmondta, hogy pénteken találkozott a legnagyobb bankok képviselőivel, ahol a 160 milliárd forintos mikrohitel és hitelgarancia programról tárgyalt velük.  A tárgyalás során kiderült, a program finanszírozásába a nagy bankok extra sebességgel be fognak lépni. A találkozón a tárca átadta azt a szerződéstervezetet is, melynek aláírásával további 50 milliárd pumpálódna a kis és középvállalkozásokba.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter leszögezte: a következő hetekben a elsőszámú cél a piacok és a munkahelyek megtartása kell, hogy legyen.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.