BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiányoznak az EU-s pénzek

Az éves átlagnál kisebb visszaesést mutatott az építőipar októberben, de ez csak látszólag jelent kilábalást a válságból. A termelés szintje ugyanis beragadt az öt évvel ezelőtti szint körül, és egyelőre nem következnek jobb idők.

Az építések volumene októberben 2,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a szeptemberit pedig 0,2 százalékkal haladta meg – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legutóbb kiadott számaiból. Éves átlagban 7,3 százalékos visszaesés volt, ez csak a tavalyi, bő 14 százalékos mérséklődéshez képest nevezhető eredménynek.
Az idei évben már arra számítottak az ágazat szereplői, hogy konszolidálódik a helyzetük, ezt joggal alapozták a bővülő EU-s forrásokra. Ezek azonban mégsem fejtették ki a hatásukat, mivel a beruházások jó része időben elcsúszott, nem valósult meg. A lakosság számára pedig hiába állt rendelkezésre bővebb és olcsóbb hitelforrás, a lakáskereslet is inkább csak stagnált.



Az építménycsoportonkénti adatok azt mutatják, hogy az épületek iránti kereslet meredeken csökkent, míg az egyéb építményeknél ezúttal bővülés volt. Előbbi körben éves alapon 11,1 százalékos csökkenés, utóbbiban 9,6 százalékos növekedés volt, de ez is csak annak köszönhető, hogy tavaly ilyenkor hatalmas visszaesést mutatott az útépítéseket is tartalmazó építménycsoport.

Az építési vállalkozások szerződésállománya sem vetít előre könnyebb időszakot számukra: a hó végén 14,5 százalékkal maradt el a szerződések volumene az előző évitől. Újonnan kötött szerződése pedig egyharmaddal volt kevesebb az ágazatnak. A legfőbb gond, hogy szinte nincsenek megrendelések, holott az idén már azzal számoltak a vállalkozások, hogy az uniós pénzek érkezése nyomán megindulhat a fellendülés – mondta lapunknak Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke. Mivel a lakosság számára elérhető kedvező hitelezési konstrukciók is kifulladtak, erről az oldalról semmiképpen nem vár pozitív fordulatot az érdekképviselet vezetője.

Az EU által finanszírozott projektek meggyorsítása, az azokhoz kapcsolódó adminisztráció egyszerűsítése és a feltételek könnyítése jelenthet kiutat. Tolnay azt is hiányolja, hogy – bár sok helyen elhangzik, új források nyílnak majd meg az ágazat számára – nem lehet tudni, mikor indulnak olyan pályázatok, amelyeken egyáltalán esélyük lehet indulni a cégeknek, az NFÜ ugyanis még nem hirdette meg azokat. Ennek hiányában viszont nem tudják megtartani a munkaerejüket az építőipari cégek. Ha nem történik változás, jövőre is jelentős leépítésekkel kell számolni a szektorban.

Mélyponton az ingatlanbarométer

Az Ecostat által kiadott legfrissebb ingatlanbarométer-felmérés is az ingatlanpiac nehézségeit tükrözi. A mutató éves átlagban még enyhe javulást mutat tavalyhoz képest, azonban ezen belül az utolsó negyedév értéke már történelmi mélypontnak számít.

Az ingatlanpiaci szereplők megkérdezésével előállított index 41,8 százalékot ért el, ez a harmadik negyedévhez képest 4,3 százalékpontos esést jelent.

Az ingatlanpiaci szereplők megkérdezésével előállított index 41,8 százalékot ért el, ez a harmadik negyedévhez képest 4,3 százalékpontos esést jelent. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.