BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Banktisztítás "kalákában"

Akár ezer milliárd dollárnyi "toxikus" banki aktíva felvásárlását is eredményezheti az amerikai kormányzat ma ismertetett programja.

A Timothy Geithner pénzügyminiszter által vázolt akció célja a pénzügyi szektor megtisztítása és ezen keresztül a normális hitelezés folyamatának újraindítása. Bár a részleteket illetően fontos kérdések (így például a felvásárolandó aktívák értékének megállapítása) még nem tisztázottak, a piacok első reakciója kifejezetten pozitív volt.

A program magját 75-100 milliárd dollárnyi (az októberben elfogadott babnkmentő programból származó) állami forrás fogja képezni; ez a szövetségi hitelbiztosító intézet és a Fed bevonásával 500 milliárdnyi rossz követelés felvásárlását teszi lehetővé. Ha a magánbefektetőket is sikerül kellő számban mozgósítani, akkor ennek kétszeresére emelkedhet a program értéke.

Geithner elképzelései szerint PPP-konstrukcióban működő befektetési alapokat hoznak létre, amelyek részben köz-, részben magánforrásokból vásárolnak fel toxikus értékpapírokat. A későbbiekben képződ hasznot - csakúgy, mint a kockázatokat - egyformán viseli az állam és a magánbefektetők. Minden dollárnyi magántőkét két dollárnyi közpénz fog kiegészíteni. Az alapok kezelésére olyan amerikai székhelyű cégek pályázhatnak, amelyek bizonyítani tudják, hogy képesek legalább 500 millió dollárnyi magánbefektetést összegyűjteni, és amelyek már legalább 10 milliárd dollárnyi eszközt kezelnek.

A pályázatokat április 10-ig várja a washingtoni kormányzat, a győzteseket május elejéig választják ki. Több jelentős alapkezelő - közöttük az egyik legnagyobb szereplőnek számító BlackRock - már jelezte, hogy részt akar veni a program megvalósításában.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.