BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drámai a mezőgazdaság helyzete – Még a mentőöv is ártott

Az ipar mellett az agrárium lehet az idei év legnagyobb vesztese. Az ágazat nemzetgazdasági súlya viszonylag alacsony ugyan, 4-4,5 százalék körüli, azonban két számjegyű zuhanása még így is érezhetően befolyásolja a GDP alakulását.

A szektor visszaesése mögött csak részben áll a tavalyi kiugró teljesítmény, és szakértők szerint a keresletcsökkenéssel sem magyarázható teljesen a várhatóan gyenge eredmény. A finanszírozási gondok is alaposan megnehezítik a termelők életét, ráadásul a csökkenő árak mellett a jövedelmezőségük is óriásit zuhant. Áttételesen tehát a foglalkoztatásra, illetve a beruházásokra is kihat a szektor gyengélkedése. Az első fél év adatairól szeptemberben ad ki adatokat a KSH.

Még a Magyarországnak juttatott mentőövnek is kárát látták az agrárium szereplői, ugyanis az EU menet közben újabb feltételként szabta az uniós agrártámogatás nemzeti kiegészítésének a megnyirbálását az újabb hitelrészlet folyósításához. Mindezt azért, mert az előzetesen vártnál rosszabb gazdasági teljesítmény miatt a kormány kénytelen volt megemelni a tavaly ősszel kitűzött deficittervet.

A támogatási rendszer átalakítása egyébként még számos ponton bizonytalan, egyelőre az Alkotmánybíróság állásfoglalására is várnak az érintettek. Többen megkérdőjelezték, jogos-e a 2006-os év bázisként történő alkalmazása.

Az idén a növénytermesztésben 30, az állattenyésztésben 10 százalék körüli volumencsökkenéssel számol Raskó György agrárközgazdász, aki szerint kezd a mezőgazdaság helyzete drámaivá válni

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.