BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén még nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta

Az idén a legalacsonyabb szintre, 10,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben, a foglalkoztatottak száma 3 millió 823 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az idén a munkanélküliségi ráta az év eleji 11,8 százalékról csökkent 11 százalékra a május-július közötti időszakra és maradt ezen a szinten június-augusztusban is.

Az év harmadik negyedében – július és szeptember között - a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 823 ezer fő volt, ami 39 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 6,8 százalékkal, 466 ezer főre nőtt, ami 0,6 százalékponttal magasabb, azaz 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A legnagyobb munkanélküliség a pályakezdő korosztálynál mutatható ki – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.

A vizsgált időszakban a 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 791 ezer fő volt, 38 ezer fővel magasabb az egy évvel ezelőtti, 43 ezer fővel pedig a második negyedévi értéknél. Az említett korcsoportra számított 56 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakit 0,5 százalékponttal haladta meg.

A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2 millió 33 ezer fő volt, 61,2 százalékos foglalkoztatási rátaértékkel; a nőket pedig 1 millió 758 ezer fős, 51 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. 2007 negyedik negyedéve óta ez az első olyan negyedév, amikor a férfiak foglalkoztatási mutatói az előző év azonos időszakához képest már nem romlottak, foglalkoztatási arányuk megegyezett az egy évvel korábbival.

Eközben a nők foglalkoztatása már 2010 első  negyedévétől folyamatosan javult, 2010 harmadik negyedévében a foglalkoztatási arány 1,1 százalékponttal haladta meg a 2009. július–szeptemberi értéket. A 15–74 éves munkanélküliek száma 466 ezer fő volt, 30 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

A létszámnövekedés elsősorban a nőket érintette; a férfi munkanélküliek száma 11 ezer, a nőké 18 ezer fővel nőtt az elmúlt egy évben. A munkanélküliségi ráta 10,9 százalékos értéke 0,6 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakában mért értéknél, de 0,2 százalékponttal alacsonyabb a második negyedévi értéknél. A férfiakat 11 százalékos, a nőket 10,7 százalékos munkanélküliségi ráta jellemezte 2010 harmadik negyedévében.


A munkanélküliek 17,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 26,7 százalékos munkanélküliségi ráta 1 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2009 harmadik negyedévében. A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,0 százalék volt, 0,7 százalékponttal haladta meg egy évvel ezelőttit. A munkanélküliek 54 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap, 2,4 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.