BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az írek még sokáig emlegetik a tegnapi napot

Dublinban nyilvánosságra hozták a takarékossági program részleteit; nem nyugodtak meg a piacok.

Bár a XIX. századi burgonyavész tragédiájához nem mérhető a mostani mélyrepülés, annyi bizonyos, hogy az írek még sokáig emlegetni fogják a tegnapi napot. Az ír kormány tegnap délután jelentette be 15 milliárd eurós megszorító csomagját, amely az euróövezeti pénzügyi mentőmechanizmus révén az országnak juttatandó 85 milliárd euró feltétele. Dublin a 15 milliárdos megtakarítás kifutását négy évre tervezi, ám a „fejnehéz” program az első időszakra, elsősorban 2011-re helyezi a terhek nagy részét. Egyedül a jövő évben 6 milliárd euróval kívánják javítani a mérleget, 4,5 milliárdot kiadáscsökkentés révén faragnának le, 1,5 milliárd eurót pedig az adóprés növelésével szedne be az állam.
A megszorítás fájni fog az íreknek: emelkedik a tandíj, csaknem 25 ezer közalkalmazottat elbocsátanak, egy euróval csökkentik a minimálórabért (7,65 euróra), és négy év alatt 1,2 milliárd euróval vágják vissza a közszféra költségeit. Részben strukturális reformok segítségével a következő négy évben 2,8 milliárd euróval csökkentenék a szociális kiadásokra fordítandó összeget. A kormányzat fenntarthatatlannak tartja továbbá, hogy az adófizetők 45 százaléka 2010-ben nem fog jövedelemadót fizetni, ezért erőteljesebb adóterheket ró a lakosságra. Dublin cserébe a helyzet stabilizálódását ígéri. Igaz, az anyagban a következő négy évre átlagosan 2,75 százaléknyi gazdasági növekedéssel számolnak, ez egyes vezető közgazdászok szerint kissé optimista várakozás.

Bár az ír kormány érthető módon minden alkalmat megragad, hogy nyugtassa a kedélyeket, koránt sincs könnyű helyzetben. A nemzetközi mentőöv igénybevételét és a belföldi megszorító csomag bejelentését politikai feszültség is tetézi. A kisebbik koalíciós partner, a Zöld Párt – az ellenzéki pártokkal egyetértésben – előre hozott választásokat követel amiatt, hogy a kormány nemzetközi segítséget kért. A zöldek ráadásul kijelentették: januártól kilépnek a koalícióból, így Brian Cowen miniszterelnök és pártja magára marad az ír történelem legkeményebb költségvetésével. Kérdés azonban, hogy meddig: a politikai nyomás ugyanis olyan erős, hogy a kisebbségben maradt kormánypárt valószínűleg képtelen lesz folytatni, így januárban valóban előre hozott választások lehetnek. Ez azonban aláásná a mostani brutális költségvetés hitelét.

Az elmúlt napok uniós és ír lépéseivel azonban távolról sem oldódott meg minden. Hiába az EU és az IMF által közösen biztosított óriási mentőcsomag, valamint az ír belső kiigazítás, a piacon továbbra is zavar uralkodik. Bár Brian Lenihan pénzügyminiszter vasárnapi bejelentésére, miszerint országa nemzetközi segítséget kér, még rövid időre fellélegeztek a piacok, a Standard & Poor’s kedd este egyszerre két fokozattal minősítette le Írországot. Ráadásul az S&P éppen arra hivatkozva tette ezt, hogy az írek eladósodása jóval nagyobb mértékű a vártnál. A leminősítés rosszkor jön Írországnak, bár igaz, hogy a most elért A szint még mindig öt lépcsőfokkal feljebb van, mint a görögök besorolása.
Az ír probléma ráadásul túlmutat önmagán: a piacokon napok vagy inkább hetek óta tartja magát a félelem, hogy Portugália, sőt, akár a jóval nagyobb gondot jelentő Spanyolország lehet a következő eldőlő dominó. Portugália szocialista kormányzata már megszorításokat tervez a hiány csökkentése érdekében, a miniszterelnök és az Európai Bizottság pedig felváltva hangsúlyozta az elmúlt napokban, hogy az ország nem szorul külső segítségre, hiszen bankrendszere alapvetően egészséges, a kiigazítás pedig elegendő lesz a bajok kezelésére. Igaz, egy Reuters által kiadott felmérésben az ötven megkérdezett vezető közgazdász közül 34 azt tartotta valószínűbbnek, hogy Lisszabon követni kényszerül Athént és Dublint, és kénytelen lesz uniós segítséget igénybe venni a jövőben. A portugál kormányzatnak azonban már a belső megszorításért is súlyos árat kell fizetnie: tegnap az ország két legnagyobb szakszervezete bejelentette, hogy – 1988 óta először közösen – általános sztrájkot hirdet.
Spanyolország szintén jelentős nyomás alatt van ezekben a napokban. Az ír leminősítést követően a spanyol államkötvények árfolyama is zuhanni kezdett, így az íreknek és a spanyoloknak is magasabb kamatot kell fizetniük az állampapírokra. Tegnap Spanyolország el is halasztotta 13,5 milliárd eurós kötvénykibocsátását. Közben Madrid abban bízik, hogy karcsúsító programja elegendőnek bizonyul, és nem kell a görögöket vagy az íreket követnie, de a piaci szereplők erről nincsenek meggyőződve. Persze a spanyol kormányzat is mindent megtesz a kedélyek csillapítása érdekében. A gazdasági miniszter, Elena Salgado tegnap a Reuters megkeresésekor kijelentette: nem hiszi, hogy hazája veszélyben lenne, ugyanakkor üdvözlendőnek tartana egy EU-n belüli összehangolt akciót a probléma kezelésére.
Nemcsak az Ibériai-félszigetet érinti a mostani válsághangulat: az euróövezet felbomlását jósoló hangok felerősödtek, és az euró tegnap kéthavi mélyponton állt a dollárral szemben. Angela Merkel ráadásul megismételte korábban már aggályokat kiváltó kijelentését, amely szerint a magánbefektetőknekis viselniük kell egy-egy csődhelyzet következményeit.

Kegyetlen, de megvalósítható

Az ír csomag elemei közül a legfontosabbak a jóléti megszorítások: a közszféra elbocsátásai, a tandíj növelése – értékelt lapunknak Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. A minimálbér csökkentése pedig üzenet lehet más országoknak. Kérdéses, hogy a várt 2,75 százalékos gazdasági növekedés megvalósul-e, de jó világgazdasági környezet esetén ez sem elképzelhetetlen. Az ír középosztály az elmúlt években tartalékokat képezhetett, így fájdalmasan bár, de keresztülvihető ez a megszorító csomag.




- A minimálórabér csökkentése (7,65 euróra)

- Elbocsátások a közszférában (24 750 fő)

- A szociális kiadások csökkentése 2,8 milliárd euróval

- Az adóterhelés növelése Nem nyugodtak meg a piacok -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.