BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kik nyernek az adóváltozásokkal?

Az adórendszer átalakításának vesztesei főleg az alacsonyabb keresetűek és a válságadókkal sújtott vállalkozások – írja a Figyelő csütörtökön megjelenő száma. A Figyelő összeállításában annak járt utána, hogy ezek következtében kik járnak jól, s kik járnak rosszul.

Az egykulcsos 16 százalékos személyi-jövedelemadó (szja) európai szinten is versenyképessé teheti az országot, a heti lap által megkérdezett szakemberek szerint az egykulcsos rendszer bevezetése egy felzárkózó gazdaságban mindenképpen üdvözlendő.

Az egykulcsos rendszer egyértelmű nyertesei az átlagnál többet kereső munkavállalók. Az egykulcsos adó megítélésekor azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a gyermekkedvezményeket, ezekre az a kör jogosult, akiknek családi pótlék is jár. A gyermekkedvezmény olyan lehetőség, amellyel kompenzálni lehet az adójóváírás csökkentését.

Az szja-szabályok átalakítása mellett feltűnő volt, hogy a járulékokhoz nem nyúlt hozzá a kormány. Ezt a vállalkozók korábban szinte egyhangúlag követelték, s úgy tűnt, a politika hajlik is erre – írja a Figyelő.

A vállalkozások adózásának az idén meghatározó elemei a válságadók, amelyek nyilván súlyos gondot okoznak az érintett szektorok cégeinek. Nem könnyíti meg a vállalkozások életét, hogy fennmaradt a helyi iparűzési adó. A telekommunikációs cégeknek ezt az adót új rendszerben, a fogyasztók számlázási címe szerint kell megfizetnie, ami elképesztő adminisztrációs teherrel jár.

Ki jál jól és ki jár rosszul a változásokkal

A lap szerint a változások nyertesei:

- Az átlagnál többet kereső magányszemélyek, közülük is különösen a többgyermekesek.

- Azok a nyereséges cégek, amelyek társaságiadó-alapja 500 millió forint alatt van, mert adókulcsuk 10 százalékra csökkent.

- A cafeteria rendszert üzemeltetők.

A vesztesek:

- Az alacsony és közepes jövedelműek, akik nem nevelnek gyereket.

- A válságadót fizető cégek.

- Azok a Magyarországra települt vállalatok, amelyek saját cégcsoportjukat finanszírozták innen.

- A telekom cégek, amelyek a helyi iparűzési adót új rendszerben fizetik, elképesztő adminisztrációval terhelve.

- Minden szerplőt rosszul érint, hogy rövid időn belül rengeteg módosítás történt az adótörvényekben az szja-törvény egyenesen áttekinthetetlen.

A nagy horderejű adó-átalakítások mellett viszonylag szerény figyelmet kapott egy visszatérő elem, az adóamnesztia. Így a külföldi társaságoktól kapott osztalék, s a külföldön tartott pénz hazautalása jogcímtől függetlenül 10 százalékkal adózhat az idén, bizonyos feltételek mellett.

- Az átlagnál többet kereső magányszemélyek, közülük is különösen a többgyermekesek.

- Azok a nyereséges cégek, amelyek társaságiadó-alapja 500 millió forint alatt van, mert adókulcsuk 10 százalékra csökkent.

- A cafeteria rendszert üzemeltetők.

A vesztesek:

- Az alacsony és közepes jövedelműek, akik nem nevelnek gyereket.

- A válságadót fizető cégek.

- Azok a Magyarországra települt vállalatok, amelyek saját cégcsoportjukat finanszírozták innen.

- A telekom cégek, amelyek a helyi iparűzési adót új rendszerben fizetik, elképesztő adminisztrációval terhelve.

- Minden szerplőt rosszul érint, hogy rövid időn belül rengeteg módosítás történt az adótörvényekben az szja-törvény egyenesen áttekinthetetlen.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.