BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Portugália megmentése után retteghetünk igazán

Nem tudni, mennyibe kerülne Portugália megmentése, csak találgatások vannak. Matthew Lynn szerint most úgy tűnik, hogy Portugália kénytelen lesz elfogadni a mentőcsomagot, azonban nem csoda, hogy látva a görög vagy az ír helyzetet csodálkoznak azon, hogy nekik is erre a gyógyírre lenne szükségük. A piac figyelme Portugáliára, egy kis országra irányult az elmúlt három hónapban, azonban a megmentéssel Spanyolország és Olaszország kerülhet a középpontba.

Mennyibe került Portugália kimentése: 50 milliárd euró? 70 milliárd euró? – teszi fel a kérdést Matthew Lynn, a Bloomberg kolumnistája. Véleménye szerint ez attól függ, hogy ki készíti a számítást, de addig senki sem fogja megtudni, amíg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az Európai Központi Bank (EKB) tisztségviselői nem mondják meg. Ez az ár az, amelyet az euróövezet fizet, a közös valuta miatt – vélekedett.

Az elemzőben felvetődik a kérdés, hogy Portugália megmentésével már nem lesz olyan „tűzfal”, amely megakadályozza a válság továbbterjedését. Azonban úgy tűnik, hogy Portugália nem kívánja elfogadni a mentőcsomagot.

Lynn szerint most úgy tűnik, hogy Portugália kénytelen lesz elfogadni a mentőcsomagot, ahogyan Görögország és Írország is tette. Az elemző emlékeztet, hogy a múlt héten az ország parlamentje elutasította a költségvetési megszorító csomagot, melyet José Sócrates javasolt, azonban a csomag elutasítása után felajánlotta lemondását. A Fitch Ratings és a Standard & Poor’s hitelminősítő ennek következtében rontotta az ország adósságának minősítését, és a kötvényhozamok magasabbra emelkedtek.

Az országnak szüksége van pénzre – szögezi le az elemző. Portugáliának 20 milliárd euró kötvényt kell eladnia ebben az évben, hogy finanszírozza a költségvetési hiányát. Most úgy néz ki, hogy a piacok nem kívánják finanszírozni, így kiléphet az eurózónából, vagy marad az egyetlen életképes alternatíva: az IMF hitel.

A 70 milliárd eurós összeget ki tudják fizetni azok az országok, melyek nem fizetésképtelenek: például Franciaország és Németország. De csak azért mert ezt megengedheti magának, nem biztos, hogy nincs másik út. Az euróövezet nem finanszírozhatja Portugália megmentésének költségét – vélekedett Lynn.

Először is nincs könnyű magyarázat arra, hogy Portugáliának miért van szökése mentőcsomagra. Görögországban egyértelmű volt a helyzet, valójában soha nem tartották be a belépési kritériumokat, Írországban pedig egy hatalmas banki buborék durrant ki, egy mély recesszióba süllyesztve az országot. Mindkét esetben azzal érveltek, hogy bizonyos külső esemény hozta a válságot, és nem a közös valuta hibája volt – írja Lynn.

Azonban Portugália nem csalt, nem szolgáltatott hamis adatokat, vagy nem alakult ki bármilyen buborék – érvel az elemző. Amióta csatlakozott az eurózónához, alacsony volt a növekedés, mely rontotta az adósságpozíciókat. Nehéz megállapítani, hogy a problémát bármi más okozta, mint a közös valuta – és azt, hogy ez mennyire befolyásolja azokat az országokat, amelyek nem tudtak versenyképesek maradni Németországgal.

Az elmúlt három hónapban a piacok figyelmének középpontjában egy kis ország állt, Európa nyugati részén. Miután Portugália kikerült a figyelem középpontjából – a mentőcsomag után – a piac figyelmének középpontjába Olaszország és Spanyolország kerül. És alapos vizsgálatot végeznek az eurózóna bankrendszerében. Portugália egyfajta pajzs, mely nélkül az euró problémái sokkal inkább meg fognak mutatkozni – vélekedett az elemző.

Úgy néz ki, hogy Portugália nem hajlandó a szabályok szerint játszani. Az eladósodott, periférikus országok elfogadtak egy erős megszorítási programot. Görögország még mindig recesszióban van, és a kötvényhozamok továbbra is magas szinten állnak. Írország tovább süllyed a válságba. Így nem meglepő, hogy Portugália elnézve a gyógyír eredményeit csodálkozik azon, hogy neki is erre lenne szüksége – érvelt Lynn.

Az elemző nem látja azt, hogy lenne egy másik terv, ha Portugália nem egyezik be a kiigazítási programba. Az euróövezet ki tudja fizetni a 70 milliárd eurót az országnak, de a végleges költség ennél sokkal magasabb lesz.

A múlt héten azt írtuk, hogy a mentőcsomaggal jobban járhat Portugália, mint a piaci finanszírozással.  A hét végén Ewald Nowotny, az EKB kormányzótanácsának tagja is hasonlóan vélekedett: „tisztán közgazdasági szempontból nézve, valószínűleg ezt lehetne javasolni”.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.