BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az adóhivatal is kinéz a piacra húsvétkor

A húsvéti ünnepeket megelőzően fokozott ellenőrzéseket tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Budapesten és Pest megyében.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága közölte, hogy Budapesten és Pest megyében április 4-30. között fogyasztóvédőkkel, munka-, népegészségügyi ellenőrökkel közösen járja a piacokat, a vásárokat, az élelmiszer- és italkereskedéseket, a tavaszi, húsvéti szezonális termékeket árusító üzleteket.

Az ellenőrök megjelenhetnek a virág, élelmiszer-, és italáru-forgalmazóknál, valamint a különböző rendezvényeken, kiállításokon résztvevő értékesítőknél, szolgáltatóknál is, és a feldolgozóipar, a vendéglátás területén tevékenykedő adózók is számíthatnak revízióra.

A közlemény szerint a főigazgatóság a megjelölt időszakban főleg a nyugta-, számlaadási kötelezettség teljesítését, illetve a foglalkoztatás szabályainak betartását vizsgálja. Az ellenőrzés kiterjed az áruk eredetére és a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartására is.

Az ellenőrzéssorozatban a NAV Közép-magyarországi regionális adóügyi, vámügyi, illetve bevetési munkatársai mellett részt vesznek a fővárosi és a Pest megyei kormányhivatalok szakigazgatási - fogyasztóvédelmi, munkavédelmi és munkaügyi, népegészségügyi szakigazgatási - szervei ellenőrei is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.