BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők: azonnal látszott az IMF-bejelentés súlya

Védőhálót jelenthet Magyarország számára, ha megállapodást köt az IMF-fel, ismét vonzóvá teszi a forint eszközöket, erősödhet a forint és javul az ország finanszírozhatósága is a megkérdezett gazdasági elemzők szerint.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője elmondta: a tőzsdén és forintpiacon is azonnal meglátszott a bejelentés súlya, a részvényárfolyamok megugrottak, a forint erősödött. Az IMF-fel kötött új megállapodás olyan védőhálót jelenthet Magyarországnak, amelynek köszönhetően jelentősen javul az ország nemzetközi befektetői megítélése - mondta. Egyfajta gazdaságpolitikai irányváltást is előrevetíthet a tárgyalások megkezdése - tette hozzá. Úgy vélte, az IMF-nek lehetnek feltételei, például a válságadók gyors kivezetése, a strukturális reformok felgyorsítása és a végtörlesztéshez hasonló további megoldások elvetése. Ezek a lépések már önmagában, az IMF megállapodás nélkül is javíthatnák az ország megítélését - jegyezte meg Suppan Gergely.

Gabler Gergely, az Erste Bank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy megállapodás segítheti az ország finanszírozását is. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban több kincstárjegy aukció is sikertelenül végződött, alacsony volt a kereslet, vagy túl magas a hozam. Mivel a befektetők kockázatkerülése, így a hozamok jelentős emelkedése mögött főleg nem a gazdasági fundamentumok helyzete áll, hanem elsősorban a befektetői félelmek és a bizonytalanság, az IMF megállapodás olyan védőhálót jelenthet, amely ismét vonzóvá teszi a forinteszközöket. Azt is hangsúlyozta: ez olyan "mentőmellény, amelyet csak akkor kell felvenni, ha tényleg baj van", valószínűleg Magyarországnak az IMF hitelére nem lesz szüksége ténylegesen, a megállapodással a piacról is tudja magát finanszírozni.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője azt mondta: az IMF megállapodás "pecsét" lenne a kormány gazdaságpolitikájára, azaz a nemzetközi szervezet rendben lévőnek minősítené a nem egészen átlátható államháztartási folyamatokat. Ha Magyarország aláír egy új hitelprogramot az IMF-el, akkor a befektetők számára egyértelművé válik, hogy működik az a védőháló, amelyet az utóbbi időben a pénzpiacok sürgettek - magyarázta Kondrát Zsolt. Az elemző ennek jelentőségét nemcsak abban látja, hogy a jövő évben a piacokról bevonandó 4-5 milliárd euró összegű új hitel felvétele biztosított, hiszen végső esetben az IMF is rendelkezésre áll, de legalább ilyen fontos, hogy az euró árfolyam is visszatérhet a 300 forint alatti sávba.

A jelenlegi árfolyamon ugyanis a kormány kénytelen lenne újabb megszorító lépéseket tenni, s ezeket el lehetne kerülni az IMF hitelprogram segítségével - mondta Kondrát Zsolt.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a bejelentés előzménye volt a forint folyamatos gyengülése, és az, hogy a befektetői világ folyamatosan figyeli a magyarországi fejleményeket - fűzte hozzá.

A vezető elemző kiemelte: " ára lesz az IMF-fel való új megállapodásnak, de tulajdonképpen nem kell túl sokat tenni; a bankszövetséggel, a magyar bankrendszerrel azonban vélhetően ki kell egyeznie a kormánynak."

A kormánynak azért nem kell túl sokat vállalnia, mert a jövő évi büdzsé jelentős megtakarításokat irányoz elő, a hiányt GDP arányosan alacsonyra tervezi a kabinet, és strukturális kiigazítások is várhatóak, például az adózás a fogyasztási típusú adózás felé mozdul el, amit az IMF is kívánatosnak tart - elemezte.

Török Zoltán kiemelte: a bankszövetséggel való kiegyezés azért szükséges, mert a gazdasági növekedés és a bankok hitelezésének növelése érdekében valószínűleg le kell mondania a kormánynak a végtörlesztéssel kapcsolatos további terveiről.

Robbantott a forint

Az euró árfolyama reggel még 315 forint körül járt, kora délután pedig 312 forintig csökkent az árfolyama. A bejelentés nyomán hirtelen 308 forintig zuhant a kurzus, este hat óra körül pedig már 306 forint alatt születtek a kötések. A svájci frank kurzusa 253 forintról 248-ig esett vissza, a dolláré pedig 235 forintról 228-ra módosult.

MTI Eco Robbantott a forint Az euró árfolyama reggel még 315 forint körül járt, kora délután pedig 312 forintig csökkent az árfolyama. A bejelentés nyomán hirtelen 308 forintig zuhant a kurzus, este hat óra körül pedig már 306 forint alatt születtek a kötések. A svájci frank kurzusa 253 forintról 248-ig esett vissza, a dolláré pedig 235 forintról 228-ra módosult. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.