BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meggondolta magát a görög miniszterelnök? - Teljes a káosz

Mégsem lesz Görögországban népszavazás arról, hogy az ország kilépjen-e az euróövezetből, és arról sem, hogy elfogadják-e a második hitelprogramot.

Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök azt mondta, hogy nem lehet népszavazást tartani. A kormányfő belátta, az euróövezet elhagyása az ország jövőjét veszélyeztetné. Papandreou közleményben hangoztatta, a népszavazás önmagában sosem volt cél.

Néhány nappal ezelőtt a miniszterelnök ötlete miatt, miszerint népszavazást tartanának Görögorzságban, bezuhantak a nemzetközi piacok és óriási pánikot okozott az egész euróövezet jövőjét illetően.

Angela Merkel német szövetségi kancellár Cannes-ban tartott krízis-megbeszélések után kijelentette, fel vagyunk készülve arra az eshetőségre, hogy Görögország kiválik az euróövezetből.

görög népnek világosan meg kell mondania, vajon továbbra is az euróövezetben akar-e maradni, vagy sem - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia elnök és Merkel, miután európai csúcspolitikusokkal és Papandreu görög miniszterelnökkel tanácskoztak a G20-ak csúcsértekezletének előestéjén.

A habozás nem csoda, elemzők ugyanis már Athén kiválását latolgatják. Jogilag Görögország nem válhat ki az euróövezetből, csak az EU bekapcsolásával - hangoztatta Fritz Breuss, a Wifo gazdaságkutatója és az osztrák pénzügyminisztérium több magas rangú tisztségviselője a Die Pressének nyilatkozva.

A kiút az lenne - hangoztatta Breuss -, ha Athén "kérelmezné az euróötvezetből való elbocsátását", ami a nemzetközi jog szerint lehetséges, amennyiben ehhez valamennyi EU tagállam hozzájárul. Abban az esetben, ha a görögök nemmel szavaznak a mentőcsomagra, a lakosság megrohanná a bankokat. A Görögországból történő tőkemenekülés jelenleg olyan erős, mint a 2001-es argentin csődöt megelőző három-négy hónapban. Ha a folyamat gyorsul, akkor az Európai Központi Banknak 160 milliárd euróval kéne kisegítenie a bankokat, ellenkező esetben csődbe menne az állam.

Stefan Ederer, a Wifo szakértője szerint a fizetési kiesés nem csak a bankokra hatna ki közvetlenül, hanem az államokra és a reálgazdaságra is. "Ez meghaladná az EU problémamegoldó képességét, az euróövezet recesszióba zuhanna" – véli a szakértő. "A pénzpiacok nem bocsájtanak meg"- figyelmeztetett Breuss.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.