Egyben marad Budapest

Nem Debrecen lesz a legnagyobb magyar város – némi gúnnyal így értékelték többen is azt, hogy Kósa Lajos, a keleti nagyváros polgármestere ígéretet tett Tarlós István főpolgármesternek: nem osztják fel Budapestet 23 egyenrangú városra. Egy, az új önkormányzati törvény előkészítését közelről látó forrásunk úgy nyilatkozott Kósa meghátrálásáról: a kerületi polgármesterek üzenetét hozta, akik belátták, hogy „egy kicsit azért túl sokat akartak”.

Az nyílt titok a Fideszben, hogy a kerületek vezetői a mostaninál sokkal nagyobb mozgásteret szeretnének, gyakorlatilag kikapcsolva a főpolgármestert a döntéshozatalból. Annyira, hogy ötletként felvetődött már az is, 2014-ben ne közvetlenül választhassák meg a budapestiek a város első emberét, hanem kerületenként legyen szavazás, és a huszonhárom kerületi polgármester jelöljön ki maguk közül valakit. A mostani körülmények közt azonban ez nem megoldható: ha most kéne a kerületeknek egyenként elkezdeniük egyeztetni a legfontosabb ügyekben, akkor borulna a 4-es metró építése, senki nem maradna, aki rendbetegye a BKV-t, és nem maradna gazdája a legnagyobb fővárosi beruházásoknak sem.

„Mindenki szeretné kiélvezni az előnyeit, de fizetni senki nem hajlandó érte” – jellemezte forrásunk a fővárosi feladatokat. Különösen igaz ez most, amikor Budapest anyagilag ritka nehéz helyzetben van: senki nem vállalná szívesen magára egy olyan város vezetését, ahol ha nem is a túlélés a rövid távú cél, de semmiképp nem mondható ragyogónak a rövid távú jövőkép.

Nem egységesek ráadásul a kerületek sem. A törésvonal köztük elsősorban gazdasági, de szorosan összefügg a földrajzi elhelyezkedéssel is. A város belső kerületeinek, vagyis a pesti városmagnak, a budai belvárosnak és Újbudának érdeke leginkább, hogy saját maguk dönthessenek a gazdálkodásuk legfőbb kérdéseiről. Ezek a kerületek képesek összegyűjteni annyi bevételt akár az iparűzési adóból, akár a turizmusból, hogy önállóan is erősek lehessenek. A külső városrészek sokkal inkább rászorulnak az összefogottságra, és arra, hogy a belső kerületek bevételeiből ők is részesüljenek.

Az önkormányzati törvény előkészítésének kezdetekor még három verzió létezett Budapest helyzetének rendezésére, ebből forrásunk szerint mára egy maradt, ami viszont kiegészült egy új alternatívával. Azt elvetették, hogy egy egységes, centralizált, rendkívül erős főváros maradjon, a kerületek pedig a mindennapi, okmányiroda-szintű ügyintézésnél nagyobb feladatokat ne lássanak el. Nem valószínű az sem, hogy négy-öt kerületre osszák fel a várost – a belvároson kívül Buda, Észak-Pest, Dél-Pest, és esetleg különválasztva a Rákos menti külső kerületek jelentettek volna egy-egy egységet. Ezt a városigazgatás szempontjából működőképes ötletnek is találták információnk szerint, ám túl sok pozíció veszne el ahhoz az összevonásokkal, hogy politikailag könnyű legyen átvinni a tervet. A huszonhárom erős kerület, gyenge Városháza mellett már egy olyan felállás, amire politikailag is jónak látszik az esély.

Újabban pedig nem kizárható egy friss ötlet is: első ránézésre mindent meghagyni a régiben. Vagyis nem változtatni sokat a főváros-kerület felosztáson, ám a kerületek helyett a kerületi polgármesterek hatáskörét növelni. Ehhez azonban meg kell erősíteni a koordinációs folyamatokat – ahogy forrásunk fogalmazott, fel kell készülni arra, hogy nem mindig egyetlen pártból fog kikerülni a huszonhárom polgármester közül tizenkilenc.