BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ash: Nehéz dolga lesz a megszorítást kerülő Orbán-kormánynak

Figyelembe véve, hogy az IMF a kért módosítások törvényerőre emeléséhez köti a tárgyalások elkezdését, erre valószínűleg május közepén-végén kerülhet sor - írja a Világgazdaságban Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland feltörekvő piaci kutatási részlegének vezetője.

A befektetők pozitívan reagáltak a hírekre, melyek alapján úgy tűnt, hogy Magyarország és az Európai Bizottság viszonyában áttörés következett be, és hogy sikerült megállapodni a vitatott jegybanktörvény módosításáról. A CDS-felár néhány nap alatt több mint 50 bázispontot esett, csökkentve a hitelfelvétel költségét. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány héten belül megkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. Figyelembe véve, hogy az IMF a kért módosítások törvényerőre emeléséhez köti a tárgyalások elkezdését, erre valószínűleg május közepén-végén kerülhet sor.

A jó hírek ellenére továbbra is arra számítunk, hogy a tárgyalás nem lesz könnyű, és nem csak néhány hetet vesz igénybe, mint azt több magyar kormánytisztviselő is állítja, hanem akár hónapokig is elhúzódhat. Hogy az Európai Bizottság a jegybanki fizetések és a hűségeskü ügyében engedett, véleményünk szerint inkább a Bizottságon és az Unión belüli politikai folyamatokat tükrözi, mint a Magyarországgal szembeni attitűd megváltozását. A Bizottságban, egyes tagállamokban és feltehetően az IMF-ben is jócskán maradtak kétségek a magyarországi gazdaságpolitikai trendeket illetően.

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy az IMF részéről várhatóan melyek lesznek a kifogásolt pontok, a januárban közzétett országjelentés nyújthat fogódzót. Azt olvashatjuk itt, hogy a költségvetési kiigazításnak a bevételi oldalról a kiadási oldal felé kell elmozdulnia, a hatékonyságot az utóbbi területen kell növelni, többek között az állami tulajdonú közlekedési vállalatok átszervezésével, a foglalkoztatás racionalizálásával a helyi önkormányzatok szintjén, valamint a szociális segélyek szigorúbb ellenőrzésével. Ezek nehéz feladatok egy olyan kormány számára, amelyik azt ígéri, hogy nem lesznek megszorítások.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.