BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajban Európa: már a német várakozások is romlanak

Egymás után öt tekintélyes német elemző csoport rontotta az utóbbi napokban a német gazdaság jövő évi növekedésére adott előrejelzését, a szakértők így átlagosan 1 százalékos GDP-növekedésre számítanak 2013-ban, szemben a korábbi, 1,5-2 százalék körüli bővülést jelző prognózisokkal.

A párizsi központú nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptember elején megjelent előrejelzése szerint a német gazdaság jövőre recesszióba süllyed. Az időközben megjelent német elemzések szerint ettől nem kell tartani, de az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban vártnál jóval kisebb mértékben növekedik 2013-ban.

Az előrejelzések közös eleme, hogy úgy vélik, az elhúzódó euróövezeti válság visszaveti a német gazdaság fejlődését, de az eurózónán kívüli piacokon jelentkező kereslet és a belső fogyasztás növekedése révén elkerülhető a recesszió. A munkaerőpiac stabil marad, a 82 milliós országban továbbra is történelmi távlatban rendkívül alacsony szinten, 3 millió körül marad a regisztrált munkanélküliek száma. A magas foglalkoztatottság és a belső kereslet élénkülése nyomán az államháztartási folyamatok is kedvezően alakulnak, van olyan elemzés is, amely szerint már az idén sem lesz deficit a költségvetésben, és jövőre is fedezik a bevételek a kiadásokat. Ugyanakkor a gazdasági növekedés lendülete megtörik, a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi 3 százalékos bővülés után az idén és jövőre is csupán 1 százalék körüli mértékben növekedik.

Az intézetek a 2012-re vonatkozó előrejelzéseken is rontottak, a tavasszal várt 0,9-1,25 százalék közötti szintről a 0,8-1 százalék közötti szintre vitték le a GDP-növekedési várakozásukat, mindenekelőtt az euróövezeti válságra hivatkozva.  A külön-külön végzett vizsgálatok után a vezető német gazdaságkutató műhelyek osztrák és svájci intézetekkel együtt október közepére elkészítenek egy közös prognózist, amely aztán beépül a kormány előrejelzésébe. A legutóbbi, az idén tavasszal készült közös előrejelzés szerint az idén 0,9 százalékos, jövőre pedig 2 százalékos GDP-növekedés várható. A kormány visszafogottabb, 2012-re 0,7 százalékos, 2013-ra 1,6 százalékos gazdaságnövekedési prognózist adott tavasszal. Az időközben megjelent, többnyire lendületvesztésre utaló tényadatok és az új elemzői előrejelzések alapján a német kormány októberben várhatóan ront a növekedési előrejelzésén.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.