Kényszerpályán a magyar gázpolitika

Az 1996 és 2015 közötti időszakra szóló hosszú távú gázszerződés megszabta a szállítandó és kötelezően átveendő, vagy átvétel nélkül is kifizetendő gáz mennyiségét és árát. 

Tíz évvel ezelőtt az itthoni gázfelhasználás és az ár is lényegesen magasabb volt a mostaninál, így az akkori kormány mai szemmel nézve rossz üzletet kötött, hiszen hiába kapott a nagy mennyiségre való tekintettel számottevő árkedvezményt, jelenleg az igényeinket jelentősen meghaladó gáz átvételére kényszerülünk, a szabadpiaci áraknál drágábban –írja a lap.

Az Orbán-kormány gáztárgyalásai évek óta arra irányulnak, hogy a szerződés szerint kötelezően átveendő mennyiséget ne kelljen kifizetnünk, és a drága orosz gázt minél nagyobb mértékben keverhessék az olcsóbb piaci gázzal.

Az aláírás idején évi 18 milliárd köbméterre prognosztizálták a mostani magyar gázfelhasználást, ehhez képest 14 milliárd köbméternél sosem fogyasztottunk többet, jelenleg pedig évente kilencmilliárd köbméter alatt van a fogyasztás, vagyis a magyar alkupozíciók nem túl kedvezőek.

Ebből a felállásból kellene kihozni egy olyan új megállapodást, amely esetleg a rezsicsökkentésnek nevezett árvágás folytatását, vagy legalább a tartós árbefagyasztást megalapozza. A nyilvánosság kizárásával zajló eddigi tárgyalásokról annyi szivárgott ki, hogy a Gazprom esetleg belemenne a kötelező átvétel 2018-ig történő elhúzásába (állítólag a magyar vevő eddig egyetlen köbméternyi át nem vett gázért sem fizetett), kevéssé valószínű ugyanakkor, hogy egyúttal jelentős árcsökkentésbe is beleegyezne.

Tény, hogy Oroszországban létezik a politikai gázár fogalma (a szövetséges Fehéroroszország például lényegesen olcsóbban kapja a gázt, mint mondjuk Lengyelország vagy Litvánia), ugyanakkor a jelenlegi árak már a kitermelési költségek szintjén vannak. Vagyis az orosz fél csak pénzügyi veszteség árán tud nagylelkűsködni – amint arra Jávor Benedek EP-képviselő is emlékeztetett a napokban az Európai Bizottság budapesti energiabiztonsági konferenciáján.

Ilyen körülmények között is meg lehet próbálkozni egy árengedmény elérésével, de olyasmit kell ajánlani, ami az eladó számára nagyon fontos – így került a képbe a magyar állam által nemrég megvásárolt gáztárolók esetleges eladása (amelyekre az orosz Gazprom már jelezte is a vételi igényét), annak ellenére, hogy ezeket kifejezetten az orosz gázfüggőség csökkentésének indokával vettük meg.

Egy újabb magyar–orosz gázár-megállapodás tető alá hozását az is nehezíti, hogy a Gazprommal szemben európai versenyhatósági eljárás zajlik, részben amiatt, hogy az orosz vállalat piaci szempontokkal nem indokolható (például politikai) feltételeket is beépít a szerződésekbe. Az Európai Bizottság a kötelező átvételi konstrukciót is jogsértőnek tartja. Jávor Benedek szerint nyilvánvalóan téma lesz a tervezett paksi bővítés kérdése is, itt azonban a magyar kormány már mindent aláírt (beleértve a titkos tartalmú megvalósítási megállapodásokat is), vagyis a projekt jövője teljes egészében Vlagyimir Putyin orosz elnök kezében van.

A magyar kormány feltehetőleg egy ígéretet vár majd arról, hogy a Roszatom az orosz gazdaság megrendült helyzetében is képes lesz finanszírozni a beruházást, közben pedig mindkét fél abban reménykedik, hogy a krízis még azelőtt véget ér, mielőtt az építkezés megkezdésére sor kerülne. A Népszabadság szerint a magyar kormány ugyanakkor az orosz hitel mielőbbi lehívásában és a gyors befejezésében lenne érdekelt: előbbit a kormányközeli üzleti körök várakozásai mellett az uniós pénzáramok lelassulása indokolja, az utóbbit pedig az, hogy az euróhitel a magyar–orosz nukleáris együttműködési megállapodás aláírása óta máris 6 százalékkal drágult a forint leértékelődése miatt.