BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Enefi szerint jogosulatlanul indított eljárást ellene a NAV

Az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. a marosvásárhelyi adóhatóság megkeresésére indult végrehajtási eljárásban jogorvoslattal él mind a román, mind a magyar adóhatóság irányába - közölte a társaság hétfőn a BÉT honlapján.

Az Enefi január 25-én jelentette be, hogy a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - több mint 687 millió forint és járulékai erejéig végrehajtási eljárást indított ellene. A végrehajtási eljárás tárgyát képező követelés az akkori közlemény szerint megegyezik a marosvásárhelyi adóhatóság korábbi, csődeljárás keretében nem érvényesített, ezáltal elveszített követelésével. A marosvásárhelyi adóhatóság ugyanezt a követelését korábban Romániában indított felszámolási eljárás keretében próbálta behajtani, ám az Enefi másodfokon is pert nyert vele szemben a romániai bíróságon.

A társaság hétfőn közölte: álláspontja szerint a végrehajtásnak nem állnak fenn a jogszabályi feltételei a korábban sikeresen lezárult csődeljárásra tekintettel.

A csődeljárástól függetlenül is nemzetközi jogba ütközőnek tartja a marosvásárhelyi adóhatóság romániai központon keresztül megküldött jogsegélykérelmét, hiszen annak előfeltétele, hogy követelését Romániában korábban megkísérelte már végrehajtani, de nem járt eredménnyel - hangsúlyozta a társaság.

Az Enefi a tájékoztató szerint korábbi beruházásai következtében a követelés összegét meghaladó mértékű vagyonnal rendelkezik Romániában, azonban a követelés azokból történő kielégítésére a marosvásárhelyi adóhatóság nem tett kísérletet.

"Tekintettel arra, hogy a vonatkozó szabályozás alapján a megkereső hatóság köteles nyilatkozni a megkeresett hatóság felé a jogszabályi feltételek fennállásáról és a magyar adóhatóság a végrehajtás megkeresése iránti kérelmet nem utasította azonnal vissza, a társaság álláspontja szerint vizsgálandó, hogy a román adóhatóság kérelmében hamis nyilatkozattal félrevezette-e a magyar adóhatóságot nemcsak a követelése érvényesíthetőségével, de annak romániai végrehajtásával kapcsolatosan is" - írta az Enefi.

Az energetikai szolgáltató társaság részvényei a BÉT standard kategóriájában forognak, utolsó árfolyamuk hétfőn 112 forint volt, az elmúlt egy évben 88 és 181 forint közötti árfolyamon kereskedtek velük.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.