BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még több megszorítás Ukrajnában

Több megszorítás mellett 15 százalékkal csökkentenék azoknak a nyugdíját Ukrajnában, akik a nyugdíjba vonulásuk után is dolgoznak - írta az UNIAN ukrán hírügynökség kedden.

Az ukrajnai nyugdíjreform keretében - amelynek alapjairól már megállapodtak az IMF nemzetközi valutaalap legfontosabb hitelező országaival - az ukrán kormány hétfő este javaslatot tett az ukrán parlamentnek a nyugdíj mellett dolgozók juttatásainak csökkentésére, a nők nyugdíjkorhatárának fokozatos, öt évvel való meghosszabbítására, valamint azon személyek nyugdíjjárulékának növelésére, akik kedvezményes nyugdíjra jogosultak.

A törvényjavaslat célja a közpénzek hatékony felhasználása és a nyugdíjbiztosítási alap stabilizálása - áll a kormány internetes közleményében.

A reformjavaslat alapján a nyugdíjakat az emberek átlagkeresetének megfelelően számolnák ki, azzal a kikötéssel, hogy befizették a nyugdíjjárulékot 2012 és 2014 között. A nyugdíj mellett dolgozóknak nagyjából eddigi juttatásaik 85 százalékát adnák meg, amely nem lehet kevesebb a rokkantnyugdíjnál.

Továbbá a kormányban, a törvényhozásban és az igazságszolgáltatásban dolgozóktól megvonnák a kedvezményes nyugdíjat.

Korábban a kormány azt javasolta, hogy az ország költségvetésében eszközöljenek változtatásokat, miszerint a nyugdíjalaptól vonjanak el 3,9 milliárd hrivnyát (1 hrivnya = 8,3 forint), valamint 23,2 milliárd hrivnyával csökkentsék a nyugdíj prémiumokra, és további 3,89 milliárd hrivnyával a nyugdíj deficitre szánt pénzeket.
   

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.