Együtt lehet élni az adóssággal

Mikor kell csökkenteni az államadósságot? címmel vitairatot tett közzé a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a kérdéssel évek óta behatóan foglalkozó Jonathan Ostry, aki Atish Ghosh és Raphael Espinoza közreműködésével és Olivier Blanchard vezető közgazdász jóváhagyásával azt sugallja, hogy az országokra háruló pénzügyi teher elviselhető vagy kezelhető szintjére nem lehet mechanikus szabályokat felállítani vagy mindenkire vonatkozó küszöbértékeket meghatározni.

Ez azért is érdekes megállapítás, mert néhány napja az IMF egy másik tanulmányban azt szorgalmazta, hogy az Európai Unió – amely mechanikus szabályokat alkalmaz a költségvetés hiányára és az államadósság arányára – egyszerűsítse ezt a fiskális rendszert és eleve új célok kijelölésével igazodjék a megváltozott valósághoz. Stanley Fischer, az amerikai jegybank alelnöke, az IMF volt vezérigazgató-helyettese hétfői torontói beszédében azt mondta: egyre több bizonyíték gyűlik össze, hogy a recessziók csökkentik a gazdaságok kibocsátási képességét és növekedési iramát. Ha ez így van – vélik az IMF elemzői –, akkor az uniós nominális előírások tarthatatlanok, hiszen a GDP arányában megszabott háromszázalékos deficitkorlát és a hozzá rendelt hatvanszázalékos államadóssági arány csak akkor lenne összhangban egymással, ha a gazdaságok évente öt százalékkal bővülnének nominális értelemben. Ám a növekedési képesség csökkent, így a két cél súlyos ellentmondásba került egymással.

A kedden délután Ostry és kollégái által publikált anyag azt a kérdést boncolgatja, vajon a növekedés serkentése érdekében érdemes-e nagy erőfeszítéseket tenni az adósság csökkentésére, ami persze azzal jár együtt, hogy az államok még kevesebbet költenek például az infrastruktúra fejlesztésére. A vitaanyag elsősorban azokkal az országokkal foglalkozik, amelyek rendelkeznek fiskális mozgástérrel, nem fenyegeti őket az a veszély, hogy nem tudják a piacról, most rendkívül olcsón finanszírozni magukat.

A fejlett országok közül a nagyon kockázatos csoportba sorolják Portugáliát, Olaszországot, Görögországot, Ciprust és Japánt. Jobb, de nem teljesen biztonságos helyzetben van Írország, Spanyolország és Franciaország. Ám a GDP 106 százalékáig eladósodott Belgium már kedvezőbb piaci megítélés alá esik, akárcsak például az euróövezetből Ausztria, Németország vagy Hollandia, holott az államadósság aránya mindhárom esetben jóval meghaladja az elvileg engedélyezett hatvan százalékot.

Békeidőben példa nélküli adósságot halmoztak fel a fejlett országok, írja Jonathan Ostry, a ráta a 2007-es 53 százalékról 2012-re nyolcvan százalék közelébe emelkedett, de ezen államok negyedében száz százalék fölé kúszott. Igaz, ennek az a jó oka, hogy a kormányok el akarták kerülni a gazdasági és pénzügyi összeomlást, pótolni igyekeztek a kieső bevételeket és hagyták működni az automatikus stabilizátorokat, vagyis nem fogták vissza a szociális jellegű kiadásokat. Ám ezzel együtt, alig költöttek infrastrukturális beruházásokra. Ennek is következménye, hogy a bővülés üteme csökken, 2017-re a prognózisok azt jelzik, hogy a növekedés üteme a válság előttinek a fele lesz.

Azokban az országokban, ahol nincs közvetlen finanszírozási kockázat, az IMF szakértői szerint kétféle nézet uralkodik. Ahol úgy vélik, az adósság kedvezőtlen a növekedésre, gyors csökkentést szorgalmaznak, ahol inkább a keynes-i keresletösztönzési elvekben hisznek, ott mérsékelt apasztást javasolnak és közben infrastrukturális beruházásokat, amíg a kamatok alacsonyak. Míg Ostry és csapata úgy gondolja: lehetséges egy harmadik út, egyszerűen együtt kell élni a viszonylag nagy adóssággal, és hagyni, hogy az adósság szintje organikus módon csökkenjen, ahogy a gazdaság teljesítménye javul.