BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Recesszió jöhet Svájcban

Hat év óta nem látott mélypontra kerülhet a svájci növekedés az elemzők szerint. A visszaesés hátterében a frank erősödése áll, a jegybank mégis optimista.

Recesszióba süllyedhet a svájci gazdaság – a felvetés nem új, a holnap nyilvánosságra kerülő adatok azonban megerősíthetik az elemzők felvetését.
A svájci kormány hivatalos, júniusban felülvizsgált prognózisa az év egészére 0,8 százalékos növekedést mutat, míg a svájci jegybank (SNB) 1 százalék alatti GDP-bővülést vár, az első negyedéves adatok alapján azonban ez nem tűnik túl valószínűnek. A május végén közölt számok ugyanis éves alapon még 1,1 százalékos bővülésről szóltak, ám negyedéves alapon már jóval kedvezőtlenebb volt a közlés, amely 0,2 százalékos visszaesést jelzett. A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint a második három hónapos periódusban 0,1 százalékkal csökkenhetett a gazdaság, és ha a negatív irányra vonatkozó jóslat beigazolódik, az technikai értelemben már recessziót jelez, amire hat éve nem volt példa Svájcban.

A gyengülés gyakorlatilag egyetlen okra vezethető vissza: a frank erősödésére, amely jelentősen rontotta a helyi exportőrök eredményét. Az árfolyamot pedig a svájci jegybank január közepi, az euróval szembeni árfolyamküszöb eltörléséről szóló döntése repítette ki. A 2012 januárja óta fenntartott, 1,2 frankos korlát megszüntetése óta eltelt időszakban 11 százalékot erősödött a svájci deviza. Ezzel párhuzamosan a legfrissebb, júliusi adatok szerint 4,9 százalékkal csökkent a kivitel, de például olyan kulcságazatokban, mint az óragyártás, 9,3 százalékos volt éves alapon a visszaesés. (Ezt részben a luxustermékek iránti kínai kereslet visszaesése is magyarázza: az ázsiai ország felé irányuló kivitel 40 százalékkal zuhant éves összehasonlításban, míg általánosságban a Kína felé irányuló export mindössze 1,7 százalékkal csökkent.) A jövedelmezőség visszaesése pedig negatívan hatott az ipari termelésre. Az erős frank a turisztikai ágazatnak sem tett jót, de az elemzőket is meglepte, hogy a beruházásokra és a magánfogyasztásra is rosszul hatott az árfolyamváltozás. A döntés a jegybankot is rosszul érintette: július végén a testület 47,2 milliárd frankos hiányról számolt be az első hat hónapra.

A jegybank vezetője a kedvezőtlen előjelek ellenére optimista. Thomas Jordan egy hétvégi interjúban arról beszélt, hogy reményei szerint a második fél évben visszatérhet a gazdaság a növekedési pályára. Ezt elsősorban arra alapozza, hogy a frank mostanra már enyhe gyengülésbe kezdett: június vége óta 3 százalékkal esett az ára az euróhoz képest. A pozitív trend tovább erősödhet azt követően, hogy enyhül a görög válság miatt az euróra nehezedő nyomás. Az euró ára azonban így is 1,08 frank körül mozog, vagyis jóval kevesebb, mint a januárban eltörölt 1,2-es küszöbérték. Jordan ennek ellenére azt sem tartja sürgetőnek, hogy a jegybank – legközelebbi, szeptember 17-ére tervezett ülésén – változtasson az ugyancsak január 15-én elfogadott, mínusz 1,25 és mínusz 0,25 százalék közötti kamatcélsávon.

Nem a jegybankelnök az egyetlen optimista: a Bloombergnek nyilatkozó elemzők is úgy látják, a kínai lassulás és az euróövezeti kereslet csökkenése ellenére a növekedés az év végéig visszatérhet a svájci gazdaságba.

A szolgáltatás javít

Nőtt a második negyedévben a foglalkoztatottak száma Svájcban: a statisztikai hivatal legfrissebb adatai 1,2 százalékos növekedést jeleztek. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltató szektor bővülése ellensúlyozni tudta az exportorientált ágazatokban tapasztalt kiesést. A feldolgozóipar esetében 0,3 százalékos volt a csökkenés, ezen belül a műanyaggyártásban 2,3, az elektronikai szektorban 3,5 százalékkal kevesebben dolgoztak június végén az egy évvel korábbihoz képest.


-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.