BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem várnak nagy elszállást a szakértők

Az év eleji várakozásokhoz képest némileg magasnak tűnik ugyan az euró/forint árfolyam, de a többi feltörekvő piaci deviza teljesítményét nézve a forint jól állja a sarat. Szakértők nem számítanak további jelentős gyengülésre.

A 2015-re szóló prognózisokban többnyire erősebb év végi forintárfolyammal kalkuláltak az elemzők, a mostani 315 forintos euróárfolyam ehhez képest a várakozások felső sávjába vagy a fölé esik. A Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint azonban fél évvel ezelőtt még senki sem számolhatott azzal, hogy a piac most kezdi beárazni a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat. Alapvetően ez a tényező okozott olyan változást, amely a feltörekvő piaci devizákban újabb eladási hullámot indított augusztus közepén, de ebben a hullámban a közép-európai devizák és a forint még mindig jól szerepeltek. Saághy Pál, az Equilor vezető üzletkötője arra hívja fel a figyelmet, hogy a forint főleg az euróhoz képest gyengült, a dollárral szemben már február vége óta a 270–290 közötti sávban ingadozik, és az augusztusi forintgyengülés is csak az euró/dollár keresztárfolyam jelentős emelkedését követte le (ekkor a dollár árfolyama 280-ról 270 forint alá esett). Saághy szerint az euró jelentős erősödése egyértelműen azért következett be, mert az utóbbi időben a dollár helyett az euró lett a carry trade finanszírozó deviza, és ezen pozíciókat a kockázatkerülés előtérbe lépésével zárták a befektetők. Az euró/forint árfolyam emelkedésében ez volt a legfontosabb tényező, a magyar gazdasággal kapcsolatos aggodalmak nem játszottak szerepet. Véleménye szerint ha a Fed kamatemelése miatti félelem lenne az, amiért a forint gyengülne, akkor elsősorban a dollárral szemben szerepelne rosszul, hiszen a dollár javára változna a két deviza közti kamatkülönbözet. A befektetők fő motivációja ehelyett most a kockázatkerülés és a biztonságos eszközökbe menekülés.

A grafikonok alapján a forint hosszú távú gyengülő trendje továbbra is fennáll, 307 körül húzódik egy nagyon erős támasz, 315-nél és 318-nál pedig ellenállások találhatók.

Ötvös Mihály, a CIB Bank senior deviza-üzletkötője úgy véli, az euróárfolyam 309 forint fölött maradhat a közeljövőben, de a 316-317-es szintnél nem várja magasabbra, vagyis nem lesz nagyobb elszállás. A részvénypiacok pirosban úsznak, az olaj esik, a kockázatkerülés került középpontba. Ebben a helyzetben a zlotyt és a forintot is megtalálták, de a gyengülés nem volt jelentős. Más devizák teljesítményét nézve még örülhetünk, hogy csak ezen a szinten van a forint. Érdekesség, hogy a tegnapi 314,90-es euróárfolyam pontosan megegyezik a múlt év végivel, vagyis ha itt maradna a jegyzés év végéig, akkor emiatt nem nőne az ország forintban kifejezett adóssága.

A közeljövő ármozgását a pénteki amerikai munkanélküliségi adat fogja meghatározni, mivel a befektetők szerint ez nagymértékben befolyásolja, hogy a Fed szeptember 16–17-i ülésén megkezdi-e a kamatemelési ciklust. A pénteki kereskedésben így nagyobb kilengésekre is fel kell készülni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.