BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak fantom volt a japán recesszió

Pozitív meglepetéssel szolgált Japánban a harmadik negyedévi GDP-re adott második becslés: a miniszterelnöki hivatal adatai szerint annualizáltan egy százalékkal bővült a gazdaság. Az előzetes becslés 0,8 százalékos visszaesésről szólt, ami már technikai recessziót jelentett, hiszen az előző három hónapban csökkent a GDP (a most felülvizsgált adat szerint 0,5 százalékkal, szemben a korábban közölt 0,7-tel).

A harmadik negyedévi változás mögött elsősorban az áll, hogy az állóeszköz-beruházások az először jelzett 1,3 százalékos csökkenés helyett 0,6 százalékkal nőttek. Ily módon ez az adat, ahelyett hogy 0,7 százalékponttal rontotta volna a növekedési mutatót, 0,3 százalékponttal erősíteni tudott rajta. Ennek nemcsak a számszerű változás miatt örülhet Abe Sindzó kormányfő, hanem azért is, mert ezek szerint eredménnyel gyakorolt nyomást a japán vállalatokra annak érdekében, hogy rekordszintű profitjaikat forgassák vissza a fellendítésre váró gazdaságba.

A fordulat ismeretében az élénkítésben a kormányzattal szorosan együttműködő japán jegybank (BoJ) sem kényszerül mennyiségi lazítási programja kibővítésére. Szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a kép összességében nem változott: a belső kereslet továbbra is gyenge, az exportot visszafogja a kínai gazdaság lassulása nyomán beszűkülő ázsiai piac. A kormányzati cél eléréséhez – vagyis hogy a márciussal záruló költségvetési évben 1,5 százalékkal bővüljön a GDP – a következő két negyedévben is 3 százalékos növekedés kellene, amit még Amari Akira pénzügyminiszter is „elég ambiciózus” célnak tart.

Játék a számokkal

A japán gazdaságot figyelő elemzők 0,1 százalékos növekedést vártak a második becsléstől, a tegnap közölt egyszázalékos adat még azoknak is meglepetés volt, akik tudták, hogy általában igen nagy a különbség a két adat között. Egy korábbi OECD-tanulmány szerint a felülvizsgálat mértéke kétszer akkora szokott lenni, mint az USA-ban. Az első becslés a kínálati oldal felől nézve készül – emlékeztetett a Financial Times –, olyan mutatók alapján, mint az ipari termelés vagy a tőkejavak kiszállítása.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.