BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CSOK: nagy a tolongás

A szokásos érdeklődés többszörösét mérik minden csatornán a 10+10 milliós CSOK megjelenése óta a bankok, és a kereslet tovább nőhet. Az első igényléseket a legtöbb helyen már be is fogadták.

A megszokottnak a többszörösére ugrott a bankoknál az érdeklődés az ingatlanhitelek iránt a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) 10+10 millió forintos változatának bevezetése nyomán. A hitelintézetek lapunknak adott tájékoztatása szerint az ügyfelek minden csatornán érdeklődnek az új lehetőség iránt, és a legtöbb helyen az első befogadások is megtörténtek már.

A piacon elsőként lépő FHB Banknál – ahol január 4-től elérhető az új CSOK és a kapcsolódó hitel is – a honlapon működő jogosultság-ellenőrző kalkulátor forgalmán kiválóan követhető az érdeklődés nagysága – közölték –, de természetesen a telefonos és a bankfióki ügyfélszolgálatokon is folyamatos és erős az érdeklődés. A CSOK július 1-jei, használt lakásra történt kiterjesztését követő időszakhoz képest négyszer nagyobb érdeklődést mértek mindegyik csatornán. Az első igénylések befogadása is megtörtént már az első héten – tudatták a hitelintézetnél.

– Az év eleje óta mintegy 2100 érdeklődő kereste fel személyesen a fiókokat – közölték az MKB Banknál. Az érdeklődés kezdetben vidéken volt élénkebb, főleg a dunántúli és a keleti országrész bankfiókjaiban, de mára kiegyenlítődött, Budapesten is folyamatosan nő. „A telefonos ügyfélszolgálathoz befutó hívások száma – a napi átlagos értéket alapul véve – 25 százalékkal emelkedett, gyakorlatilag kizárólag a CSOK-kal kapcsolatos érdeklődés hatására” – tette hozzá Bartha Ákos, az MKB Bank retail területének ügyvezető igazgatója.

Az Erste Banknál – ahol e hét eleje óta érhető el a konstrukció – fokozott érdeklődésre számítanak, és közölték: náluk továbbra is felhasználható marad a CSOK önerőként: vásárlás esetén a vételárnál, építésnél pedig a költségvetésben.

A Budapest Bank szintén hétfő óta tartja kínálatban a kibővített feltételek mellett igényelhető CSOK-ot, és a fix háromszázalékos kamatozású kamattámogatott lakáshitelt. Ezzel együtt a banknál az év első munkanapja óta az ország minden területén intenzíven érdeklődnek az ügyfelek az új CSOK iránt. Ezen belül vidéken a kisebb településeken mutatkozik erősebb érdeklődés, ahol jellemzően az új lakóház építésére, míg a nagyobb városokban az új lakás vásárlására igénybe vehető támogatásokra kíváncsiak az ügyfelek.

A hitelintézetnél ugyanakkor felhívták a figyelmet arra: ha valakinek már kialakult a konkrét elképzelése, esetleg a megvásárolni kívánt ingatlant is kinézte, mielőtt adásvételi szerződést kötne, vagy bármilyen kötelezettséget vállalna, mindenképpen célszerű személyesen egyeztetnie a bankkal a támogatás igénylésének feltételeiről. Fontos azt is szem előtt tartani – tették hozzá –, hogy az ügyfelek csak a banki tanácsadókkal való egyeztetés után kezdjék el a támogatás igényléséhez szükséges igazolások beszerzését.

Megugrik a kínálat a plafon eltörlésével

Könnyített a kormány a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) feltételein, eltörölte az államilag támogatott CSOK-os lakáshiteleknél alkalmazandó 30 millió forintos értékhatárt – közölte tegnap Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az Ingatlan.com adatai szerint ennek nyomán országszerte már közel hatezer lakás felel meg a szabályoknak, szemben a korábbi alig több mint kétezer ingatlannal. A portál szerint a 3 százalékos CSOK-hitel növeli azoknak a nagycsaládoknak a pénzügyi mozgásterét, akik jelenleg lakáshitellel rendelkeznek, vagy piaci hitel segítségével terveztek új lakást vásárolni. Budapesten látványos kínálatbővülést eredményez a 30 milliós korlát eltűnése: az eddigi 468 helyett 3292 lakás felel meg a CSOK feltételeinek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.