BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Január végéig kell jelezni, hogy a NAV készítse el az szja-bevallást

Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli hírfolyamában.

Elmondta: a személyi jövedelemadó reformja keretében bevezetett új lehetőséggel azok élhetnek, akik tavaly csak a munkáltatótól szerezetek jövedelmet, nem vettek igénybe kedvezményt, illetve az 1+1 százalék felajánlásának kivételével nem rendelkeztek adójukról.

Az adózó kétféleképpen teheti meg a bevallási nyilatkozatot, vagy a munkáltatótól kapott igazoláson, vagy az adóhatósághoz benyújtott űrlapon - tette hozzá.

A szóvivő elmondta, hogy az új lehetőségről az ügyfélkapun tájékoztatást küldtek a munkaadóknak és munkavállalóknak. Kiss Péter András kitért arra is, hogy február 25-éig adott lesz az egyszerűsített bevallás lehetősége is, amely alapján szintén az adóhatóság készíti el a bevallási tervezetet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.