A tartós pangás kora jöhet

A visszaeső potenciális növekedési ütem, a magas munkanélküliségi ráta, állami és magánadósság, a fiskális és monetáris politikai korlátok különösen sérülékennyé teszik az eurózónát újabb sokkokkal szemben, különösen ha tovább tart a lassú növekedés és alacsony infláció időszaka. Saját véleményeként ezt írja A pangás kockázata az eurózónában címmel most megjelent műhelytanulmányában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kínai kutatója, Huidan Lin.

Abból indul ki a szerző, hogy miközben az egy főre eső kibocsátás minden fejlett országban a válság előtti szint alá esett, az eurózónában ez különösen szembeötlő. A valutaövezet 2014-re a 2000-es évek közepének kibocsátási értékére süllyedt vissza, az egy főre jutó nominális bruttó hazai termék (GDP) immár 15 ezer dollárral kevesebb, mint az Egyesült Államokban. Az ok a teljes tényezőtermelékenységben keresendő.

A válság előtt az eurózónában növekedett a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség, a krízis során fordult a kocka, az állást keresők tábora bővült, miközben a munkaképes korú lakosság, a 15–64 éves korosztály lassabban gyarapodott, mint a teljes népesség. Vagyis az egy főre jutó növekedéshez a munka mint tényező nem járult hozzá. A munkaerő évente 0,3 százalékkal bővülhet az eurózónában középtávon, ez az ütem a válság előttinek a harmada. A foglalkoztatás bővítése csak úgy lehetséges, ha a szerkezeti okokra visszavezethető munkanélküliséget sikerül mérsékelni.

A tőkefelhalmozásban is alaposan elmarad az eurózóna az Egyesült Államoktól, ahol az utóbbi években a beruházások élénkültek, szemben a valutaövezettel. Olaszország és Görögország leszakadása pedig aggasztó.

A termelékenységben felvették a versenyt az euróövezet országai az Egyesült Államokkal egészen a kilencvenes évek közepéig, ám azóta megint tágul a szakadék. Ez a jelenség legfőképpen azzal magyarázható, hogy a szolgáltatásokban sokkal lassabban terjednek az infokommunikációs technológiák, mint az Egyesült Államokban, ahol a termelékenység ebben a szektorban is meghaladja a válság előtti szintet, míg például Németországban és Olaszországban még egyáltalán nem érte azt el.

A befektetői bizalom megroppanása – a szerző különböző sokkoló forgatókönyveket vázol fel – tartós pangásra kárhoztatná a válság örökségével még bajlódó eurózónát. A laza monetáris politika fenntartása és a maradék fiskális mozgástér kihasználása mellett ezért Lin szerint elkerülhetetlenek azok a reformok, amelyek serkentik a termelékenységet.