Az inflációs cél nem plafon

Történelminek is nevezhető találkozót szervezett a jövő vezetőinek, azaz a mai egyetemistáknak programokat szervező New York-i International House, amikor összehozta a jegybank (Fed) jelenlegi elnökét és három elődjét egy vitára magyar idő szerint csütörtök éjszaka. Vita helyett azonban a közönség inkább beszélgetésbe kapcsolódhatott be, ahogy Janet Yellen elnök, Ben Bernanke professzor, a kilencvenéves Alan Greenspan és a nyolcvankilenc éves Paul Volcker a monetáris politika nehézségeit és szépségeit boncolgatta, ráadásul sok humorral.

A teremben folyó diskurzusba videokapcsolaton át folyt bele washingtoni irodájából Greenspan, aki 1987 és 2006 között irányította a Fed munkáját, többek között a dotcom buborék felfújódását és kipukkanását, és az LTCM fedezeti alap borzalmas bukását nézhette végig. Elődje Paul Volcker, aki 1979-től állt a Fed élén, azzal szerzett nevet magának, hogy a drámaian magas inflációt törte le, majd a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság során sok tanácsot adott bankszabályozási kérdésekben. Ma persze inkább a drámaian alacsony infláció a fő probléma.

A nézők nagy derültségére Greenspant emlékeztették rá: egy szenátusi meghallgatáson a világos okfejtését megköszönő törvényhozónak azt válaszolta, ha „világosan beszéltem, hibát követtem el”. A vitavezető azt kérdezte, vajon szándékosan beszélt-e mindig rébuszokban, s ha igen, mi cél vezette. Nos, Greenspan szerint a monetáris politika nem más, mint előrejelzés, ám előrejelzési képességünk korlátozott. Ő ezt az ellentmondást így oldotta fel. De mind a négyen elismerték, hogy a jegybanki kommunikáció rendkívüli kihívás, mert valóban minden az adatoktól függ, s a helyzet állandóan változik.

Amikor Bernankét arról faggatták, vajon mi lesz a Fed mérlegével, amely elnöksége alatt 900 milliárdról négyezer milliárd dollárra kúszott fel, sok konzervatív politikus legnagyobb megrökönyödésére, s vajon miként állhat helyre a rend, azt felelte, ez bizony már az ő dolga. És volt helyettesére, Janet Yellenre mutatott.

De aztán elmagyarázta: a mennyiségi lazítás segített kikecmeregni a válságból, s a jegybanki beavatkozás egyáltalán nem okozott vágtató inflációt, nem fűtötte túl a gazdaságot, s nem vált valóra egyetlen katasztrofális jövendölés sem. Ha a megvásárolt értékpapírok lejárnak, akkor szépen kifutnak a rendszerből, a mérlegből.

Ami a mai helyzetet illeti, Janet Yellen  azt mondta: a munkaerő-piaci helyzet nagyot javult, közelítik a teljes foglalkoztatás állapotát, de azért akad még kihasználatlan kapacitás. A kétszázalékos inflációs cél pedig az ami, vagyis cél és nem plafon. Egyebekben megismételte: fokozatosan emelkedhetnek a kamatok, ahogy a gazdaság javul.

A kapkodás megakaszthatná a fellendülést. Ha sokáig várnak a szigorítással, akkor túlfűthetik a gazdaságot, de a kamatemeléssel ez talán inkább kezelhető. Annyit tett hozzá Ben Bernanke, hogy a monetáris politikának szüksége van a többi ág segítségére, például a fiskális politika alkalmanként bevethető élénkítő eszközeire. Ám Greenspan a 2013-ban megjelent nagy kötetének fő mondanivalójára utalt, amikor azzal érvelt, hogy a termelékenység rendkívül alacsony, s ha nem sikerül megtalálni a gazdasági növekedés forrásait, az rendkívüli helyzet elé állíthatja a monetáris politikát is.

Egyetértettek abban is a baráti hangulatú beszélgetés során, hogy a Fed-nek figyelembe kell vennie a globális gazdaság állapotát, s számításba kell vennie, mit okoz mondjuk egy kamatemeléssel. Annyival egészítette ezt ki Janet Yellen, hogy ha az amerikai gazdaság jól működik, az általában a világgazdaságnak is sokat segít.