Jönnek a washingtoni bennfentesek a kormányba

A Yale Egyetemen végzett, és tizenhét éven át, egészen 2002-ig a Goldman Sachsnál dolgozott vezető beosztásban az 53 éves Steven Mnuchin, aki az Egyesült Államok következő pénzügyminisztere lehet. Donald Trump megválasztott elnök azért választja a Wall Streetet másfél évtizede Hollywoodra felcserélő és saját fedezeti alapot indító befektetőt, mert a pénzügyi piacok viselkedését jól ismerő bankár régóta hívéül szegődött, s a kampányát nemcsak támogatta, hanem pénzügyeit irányította, felügyelte is.
Az elnökválasztási versenyben alulmaradó és a kongresszus két házában is kisebbségbe szoruló demokraták most emlékeztetnek rá, hogy Trump a kampányban azt hangoztatta a magukat a globalizáció áldozatának érző, kiábrándult, a feldolgozóiparból kiszorult, közepes képzettségű szavazók előtt, hogy a Goldman Sachs megtestesíti azokat a pénzügyi köröket, amelyek „kirabolták az amerikai munkásosztályt”. Ehhez képest Mnuchin már a harmadik olyan pénzügyminisztere lehet az Egyesült Államoknak – Robert Rubin és Hank Paulson után –, aki pont ebből a befektetési házból érkezik Washingtonba. A miniszterek jelölését még a szenátusnak jóvá kell hagynia.

Miután elhagyta a Wall Streetet, Mnuchin Hollywoodban olyan produkciók finanszírozásában vett részt, mint az Avatar és az X-Men. Ám 2009-ben az általa létrehozott Dune Capital révén felvásárolta az IndyMac jelzálogbankot, amely az ingatlanfinanszírozási válság miatt a bajba jutott adósok ingatlanait árverésre bocsátotta. Az IndyMac felvásárlásában, megtisztításában, majd a vételárat megduplázó haszonnal történt értékesítésében olyan befektetőkkel működött együtt, mint Soros György és Michael Dell – emlékeztetett rá szerdán a Financial Times. Előretekintve persze Mnuchinnak az lesz a feladata, hogy az általa nagyon is támogatott személyi- és társaságiadó-csökkentést, valamint az ezermilliárd dollárra rúgó infrastruktúra-fejlesztési programot megvalósítsa, azaz megnyerje a deficit szótól is irtózó konzervatív republikánus törvényhozókat. Ebben egyébként segítségére lehet Elaine Chao volt munkaügyi miniszter, akit Trump arra kér, hogy vegye át a közlekedési tárcát. A tajvani születésű Chao egyébként Mitch McConnell szenátusi republikánus vezér felesége, s igazi washingtoni bennfentes, aki a kampányban használt retorika szerint szintén nem illene az új elnök kormányába.

Akárcsak a Wall Streeten sikeres üzleteiről ismert vállalkozó, Wilbur Ross, akinek vagyonát a Forbes magazin hárommilliárd dollárra becsüli. Az ő feladata a kereskedelmi megállapodások felülvizsgálata lesz az illetékes tárca élén. Azokat az egyezményeket bírálja Ross, már vagy tíz éve, amelyek miatt az Egyesült Államok nagy hiányt halmozott fel a kereskedelmi mérlegében. Nemrégiben azt nyilatkozta a vállalati felvásárlások, átalakítások és értékesítések szakértője, hogy Hillary Clinton demokrata elnökjelölt idevágó magyarázataiban az zavarta leginkább, hogy a demokrata jelölt pont azzal a szerződéssel, a Közép-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodással (CAFTA) nem értett egyet, amely többletet termelt az Egyesült Államoknak.

Az egészségügyi miniszterjelölt a georgiai republikánus képviselő, Tom Price, aki sebészből lett politikus, s az utóbbi években élesen ellenezte Barack Obama reformját, amelynek módosítását, visszavonását Trump megígérte. Minisztériuma irányítja egyébként a százmillió emberre kiterjedő, időskori ellátást nyújtó Medicare és az alacsony
jövedelműeknek szánt Medicaid programot.

Trump lemond üzleti tevékenységéről a megválasztott elnök

Váratlan, de a bírálatok fényében egyáltalán nem meglepő bejelentést tett szerdán Donald Trump: felhagy üzleti tevékenységével, hogy az érdekütközésnek még a látszatát is kerülje. Eddig éppen ellenkező álláspontra helyezkedett, de politikusok és elemzők is egyre jobban feszegették, vajon kormányának gazdasági és külpolitikai döntéseit mennyiben befolyásolhatja az a tény, hogy nemzetközi üzleti érdekeltségekkel rendelkezik. Trump december 15-én részletezi, mire gondol: mindent elad, vagy valaki másra bízza az ügyek irányítását. Hosszú időre visszatekintve az vált szokássá, hogy az elnökök eladták üzleti érdekeltségeiket, vagy eszközeiket olyan alapba helyezték, amelynek befektetési döntéseibe nem szólhattak bele.