BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerdáig lehet üzenni a NAV-nak

Munkára foghatják a NAV-ot azok a magánszemélyek, akik szerdáig kérik, hogy adóbevallásunk tervezetét az adóhatóság készítse el és küldje meg részükre – hívja fel a határidőre a figyelmet a MAZARS.

Ritka pillanat, amikor nem az adózó vizsgázik az adóhatóság előtt, hanem fordított a felállás. Ilyen pillanatra kerül sor most, amikor első alkalommal próbálhatjuk ki élesben az eSZJA-t, azaz az adóhatóság által elkészített elektronikus adóbevallási tervezetet. Ennek lényege, hogy a NAV tölti ki helyettünk a személyi jövedelemadó-bevallásunk tervezetét, amelyet később véleményezhetünk. „Az eSZJA akkor igényelhető, ha az adózó nem kért munkáltatói adómegállapítást vagy azt a munkáltató nem készíti el részére. A bevallási tervezetet nem igényelhetik egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők, valamint áfafizetésre kötelezett magánszemélyek sem” – foglalta össze dr. H. Nagy Dániel, a Mazars senior adómenedzsere.

A személyi jövedelemadó-bevallást a NAV a rendelkezésére álló kontrolladatokra támaszkodva készíti el. A bevallási tervezet éppen ezért néhány esetben biztosan nem lesz teljes körű. Ilyen, ha a magánszemély olyan jövedelemben részesült, melynél költségelszámolás alkalmazható (például ingatlant adott bérbe); valamint olyan jövedelemszerzés esetében sem, melyet az adóév során nem terhel kötelező adatszolgáltatás (pl. külföldről származott jövedelme). Ennek oka, hogy a NAV ezekről a bevételekről nem rendelkezik elegendő információval, így ezeket csak a magánszemély tudja feltüntetni a bevallásban. A tervezet elkészítését március 15-ig lehet kérni az ügyfélkapun keresztül.

H. Nagy Dániel hozzátette: „Az adóhatóság az ügyfélkapuval nem rendelkező adózókra is gondolt. Esetükben március 15-ig elektronikusan, postai úton vagy akár sms-ben is kérhető a tervezet, ilyenkor azt a NAV postán, papíralapon küldi meg. A kérelemben fel kell tüntetni az adózó születési dátumát és adóazonosító jelét. Az sms-ben és elektronikus úton leadott kérelmek esetében az adóhatóság tájékoztatót küld a nyilvántartásba vételről, így biztosak lehetünk abban, hogy kérelmünket feldolgozták.”
 
Amennyiben élünk a fenti lehetőséggel, érdemes és ajánlott ellenőrizni az elkészített tervezet helyességét. A személyi jövedelemadó-bevallásra vonatkozó szabályozás változatlan, vagyis minden, adókötelezettség alá eső jövedelmet kötelező a bevallásban szerepeltetni.
 
Az adózó minden esetben köteles kiegészíteni a tervezetet, ha abban nem tüntették fel az adóév során szerzett összes jövedelmet, függetlenül attól, hogy azt az adóhatóság készítette. Javításra, módosításra ügyfélkapun keresztül, vagy önadózással elkészített bevallás benyújtásával van lehetőség 2017. május 20-ig. Ha a bevallási tervezet tartalma helytálló, az adózónak nincs további teendője. A Mazars szakértői hangsúlyozták, hogy a bevallási tervezet igénylése mindössze lehetőségként áll előttünk. Továbbra is választhatjuk a korábban megszokott módot, és önadózással vallhatunk jövedelmünkről.

Papíron később is elérhető

A személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezet nyomtatott változatának postázása március 16-ig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), ugyanakkor a papír alapú tervezetek a határidőt követően is elérhetőek lesznek, csak akkor már az ügyfélszolgálaton személyesen kell átvenni a dokumentumot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.