BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent a külkereskedelmi többlet

Az export euróban számított értéke 18, az importé 21 százalékkal nőtt 2017. márciusában az előző év azonos időszakához képest – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. A külkereskedelmi többlet 1,5 millió euróval csökkent. A forgalom alakulását befolyásolhatta, hogy 2017 márciusában eggyel több munkanap volt, mint egy évvel korábban.

Különösen dinamikusan nőtt a forgalom márciusban, a kivitel 18,4, a behozatal 21,0 százalékkal nőtt éves összevetésben. Januárban 14,0, februárban 5,5 százalékkal nőtt az export a múlt év azonos hónapjához képest, az import pedig rendre 15,2, illetve 7,5 százalékos növekedési ütemet mutatott.

A jelentős import ellenére a kiviteli többlet 956 millió eurót tett ki, mindössze 1,5 millióval kevesebbet a tavaly márciusinál. Legutóbb tavaly szeptemberben volt hasonlóan magas – 976 millió euró – aktívum a magyar külkereskedelemben. A forgalom alakulását befolyásolhatta, hogy idén márciusban eggyel több munkanap volt, mint egy évvel korábban, jegyezte meg a KSH.

A márciusi export értéke 9,431 milliárd, az importé 8,475 milliárd euró volt. Az előző havihoz képest a kivitel 15,9 százalékkal, 1,297 milliárd euróval nőtt, az import 16,9 százalékkal, 1,223 milliárd euróval emelkedett. A kivitel 80 százaléka az Európai Unió tagállamaiba ment, a behozatal 74 százaléka onnan érkezett. A külkereskedelmi termékforgalom márciusi részletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH.

Márciusban mind az export, mind az import történelmi csúcsot ért el. A külkereskedelmi forgalom szignifikáns megugrását részben az egy évvel ezelőtti igen gyenge bázis, valamint a munkanap hatás is magyarázza, azonban a külső kereslet is érdemben bővült az európai konjunktúra határozott javulásának köszönhetően, míg az import megugrását a fogyasztás és beruházások erősödő növekedése, valamint a gáztározók feltöltése támogatják – emelte ki Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Az első negyedévben az export 12,6 százalékkal, az import 14,6-del nőtt, így a külkereskedelmi többlet 72 millió euróval 2,47 milliárd euróra csökkent.

A következő hónapokban folytatódhat az export növekedése, mivel az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, amit az idei impozáns teljesítmény is alátámaszt, míg az európai konjunktúra mutatók is élénkülést jeleznek – emelte ki Suppan.

Tavaly összességében 1,34 milliárd euróval 9,93 milliárd euróra nőtt a külkereskedelem többlete, amely így történelmi csúcsot ért el. Idén 8,7 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűsíthetően magasabb átlagos olajárak miatt. Az elemzők szerint 2018-ban az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így a továbbra is élénk belső kereslet ellenére nem várunk további jelentősebb csökkenést a külkereskedelmi többletben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.