BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb fenyegetés Észak-Koreából

Felerősítheti a feszültséget a koreai térségben az Egyesült Államok és Dél-Korea tegnap kezdődött hadgyakorlata. A helyzet romlása egyes szektorokban komoly zavarokat okozhat, hatalmas veszteségeket jelenthet továbbá a jelentős dél-koreai kitettséggel rendelkező cégek számára.

Az USA-ból, Dél-Koreából és számos más országból érkeztek csapatok a térségbe, hogy részt vegyenek a szokásos évi hadgyakorlaton, amely a dél-koreai elnök, Mun Dzsein nyilatkozata szerint defenzív jellegű. Kim Dzsongun, Észak-Korea első embere ugyanakkor egy országa elleni támadás előkészítésének tartja, vakmerő magatartásként értékelte azt, amely egy ellenőrizetlen nukleáris háborúhoz vezethet – írja a Bloomberg a Yonhap hírügynökségre hivatkozva. Az Észak- és Dél-Korea közötti feszültség felerősödése hatalmas zavart okozna a kereskedelemben – hívja fel a figyelmet a Bloomberg összeállítása, s erős hullámzó hatása lehet egyebek mellett az okostelefonok, illetve a sík képernyős televíziók gyártására, továbbá a járműiparra.

Több nagy nemzetközi technológiai cég forgalmának számottevő részét adja a térség. Az okostelefonokhoz használt csipek vezető gyártója, a San Diegó-i székhelyű Qualcomm és a Szilícium-völgy legnagyobb félvezetőgyártója, az Applied Materials globális eladásainak 17 százaléka kapcsolódik az ázsiai országhoz. A legnagyobb európai félvezetőgyártó, az ASML Holding éves bevételének negyede köthető Dél-Koreához.

„Dél-Korea a közbenső termékek nagy exportőre, fontos szerepe van a globális elektronikai iparban – mondta John Davies, a BMI Re-

search londoni székhelyű globális árupiaci stratégája a hírügynökségnek. – Ha hosszabb ideig felfüggesztenék a szállítást, az megzavarná a vállalatok ellátási láncát világszerte” – tette hozzá.

A konfliktus érzékenyen érintené a dél-koreai fogyasztókra hangsúlyosabban támaszkodó cégeket is. Például a BMW-t és a Mercedes-Benzt, amelyek 225 ezer autót adtak el az országban. De komoly gondokat okozhat a Starbucksnak is, amelynek ötödik legnagyobb piaca Dél-Korea, több mint ezer egységgel rendelkezik ott, helyi tevékenysége tavaly 876 millió dollár nyereséget hozott a kávéóriásnak. Szerepel a számottevő dél-koreai kitettséggel rendelkező cégek között a Fairhaven és a világ vezető golfeszközgyártója, az Acushnet Holdings is. A japán Ministopnak pedig több üzlete működik (2400) itt, mint saját hazájában. Jelentős pozíciókkal rendelkezik a térségben több világmárka, egyebek mellett a Guess és a Samsonite International is.

A cégek képviselőit a hírügynökség megkereste, azt tudakolva, hogy miként reagálnak a geopolitikai helyzet romlására. A cégek többsége nem nyilatkozott. A Ministop szóvivője, Kimikazu Szugavara annyit közölt: „Nem teszünk semmi különlegeset a jelenlegi észak-koreai feszültség alatt. Mindig is készek voltunk arra, hogy a nehéz időkben is azt próbáljuk nyújtani, amit a legkedvezőbb időszakokban.”

Komoly hatással lehet természetesen a konfliktus az 51 milliós országra azokon a vezető márkákon keresztül is, amelyek tengerentúli bevételeinek többségét adják. Ezek között magasan a legnagyobb a Samsung, 174 milliárd dolláros forgalmának mindössze 10 százaléka származik a hazai piacról. A cég számos gyára helyezkedik el egy fegyveres konfliktus tüzérségi körzetében. Hasonló arányok jellemzik a KIA és az LG Electronics értékesítését: 45-50 milliárd dollár közötti forgalmuk negyedét adják a dél-koreai eladások. Ha mérsékeltebb arányokkal is, de ezt a sort bővíti a Hyundai Motor, az SK Holdings, a Kepco és a Posco is.

„Valójában minden Dél-Koreában üzleti tevékenységet folytató cég helyzete bizonytalan. A konfliktus árnyékot vet, amely negatívan befolyásolhatja a befektetési döntéseket” – értékelte a helyzetet a Bloomberg Intelligence elemzője, Justin Jimenez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.