BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valóra vált Matolcsy jóslata: gyorsabban nőtt a GDP

Az eddig gondolt 2 százalék helyett 2,2 százalékkal növekedett a magyar gazdaság tavaly. A korábbi évek adatai is változtak.

Ismét a vátesz fényében tündökölhet Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, ugyanis a magyar gazdaság jobban teljesített annál, mint ahogy a GDP-adatok eddig mutatták. „Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP) 2016-ban folyó áron 35 420,3 milliárd forint volt, 414,9 milliárd forinttal több, mint az évközi adatok alapján számított első becslés” – közölte friss jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amelyet a nemzeti számlás második becslés alapján készítettek. Eszerint a GDP volumene 2016-ban 2,2 százalékkal nőtt, ami 0,2 százalékponttal magasabb a negyedéves számítások alapján publikált adatnál.

A KSH legfrissebb adatai igazolták Matolcsy György várakozásait
Forrás: MTI

A jegybank szakértői először tavaly keltettek nagy megdöbbenést azzal, hogy arra számítottak: a KSH felfelé módosítja visszamenőlegesen a GDP-adatokat. A számok revíziója nem meglepő, erre rendszeresen sor kerül, ám az annál ritkább, hogy egy nemzeti bank vagy akár kutató előrevetíti a tényadatok módosítását. Igaz, akkor az MNB még 2,8 százalékos GDP-adatra számított, azóta viszont, hogy a 2 százalékos tény­adat kijött, 2,2 százalékra vette vissza tavalyi „előrejelzését”. A statisztikai hivatal friss számai most épp összecsengenek az MNB prognózisával.

A Magyar Nemzeti Bank az alapján kalkulált, hogy – érvelése szerint – konjunktúra időszakában gyakoribb az adatok felfelé módosítása, recessziós helyzetben viszont pont ellenkezőleg, lefelé szokták revideálni az adatokat. Habár a KSH korábban azt mondta, hogy a „revízió iránya bármilyen” lehet, most úgy tűnik, az MNB nem lőtt mellé. A hivatal felfelé módosította nemcsak a tavalyi, hanem a 2015-ös és a 2014-es adatokat is. Eszerint 2015-ben 3,4 százalékkal nőtt a GDP, 0,3 százalékponttal gyorsabban, mint ahogy eddig számolták, 2014-ben pedig 4,2 százalékkal, ami 0,2 százalékponttal több az előző adatnál.

A tavalyi évre vonatkozó adatforrások csupán részlegesen állnak rendelkezésre, ezért valamennyi 2016-os adat előzetes, a véglegesek eltérhetnek tőlük. A teljes körű információk alapján készülő 2016-os nemzeti számlák 2018. szeptember végén jelennek meg – hívja fel a figyelmet a KSH. Az egy főre jutó bruttó hazai termék összege tavaly 3 millió 609 ezer forint, vásárlóerő-paritáson számolva 19 755 euró volt.

Mi okozta a változást?

A most végrehajtott számítások során az alábbi okokból történtek változtatások a korábban közreadott adatokhoz képest:

∙ a módszertanban két területet (a lakásszolgáltatás becslését, illetve a külföldre fizetett és a külföldről kapott munkavállalói jövedelem számítását) érintő változtatás miatt;

∙ az új EU-s elszámolási rendszer, az ESA2010 bevezetésekor kért derogáció megszűnése miatt (az értéktárgyak beszerzése és eladása egyenlegének beemelése

a bruttó felhalmozási adatokba);

∙ egyéb kisebb módszertani változások, adatellenőrzés és revízió.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.