BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brüsszel 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki vámot

Az Európai Unió mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki 25 százalékos importvámot akkor, ha az amerikai elnök beváltja ígéretét és a jövő héten vámmal sújtja az importból származó acélt és alumíniumot – értesült a Reuters EU-forrásokból.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy a jövő héten 25 százalékos importvámot vezet be az acél, és 10 százalékot az alumínium bevitelére.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke még csütörtökön bejelentette, hogy az Európai Unió napokon belül „határozott és arányos” választ ad.

Acéltekercseket szállít egy vonat a ThyssenKrupp duisburgi acélgyárából 2018. március 2-án
Forrás: MTI/AP/Martin Meissner

Eközben pénteken Roberto Azevedo, a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO vezérigazgatója aggodalmának adott hangot az amerikai vámtervvel kapcsolatban. A nemzetközi szervezet vezetője szerint az amerikai lépés kereskedelmi háborúhoz vezethet, ami senkinek sem áll érdekében. Roberto Azevedo azt mondta, hogy a WTO szorosan figyelemmel követi az eseményeket.

Megszólalt Oroszország is, amely az Egyesült Államok ötödik legnagyobb acélszállítója, a teljes amerikai import 8,1 százalékát fedezi.

Arkagyij Dvorkovics, orosz miniszterelnök-helyettes rámutatott arra, hogy az amerikai lépés egészen biztosan károkat okoz, de hogy az pontosan mekkora lesz, majd csak azután lehet felmérni, ha részleteket is nyilvánosságra hoznak Washingtonban a vám bevezetéséről. Hozzátette: szakértők megkezdték annak a vizsgálatát, hogy miként reagáljon Moszkva.

https://www.vg.hu/gazdasag/az-eu-nem-nezi-tetlenul-az-amerikai-importvam-bevezeteset-814919/

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.