BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IMF stabilitást vár Moszkvától

Az orosz Davosszal folytatja Vlagyimir Putyin a mosolyoffenzívát.

A szankciók ellenére Oroszország nyitva van a befektetők előtt – ez a fő üzenete a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumnak, amelyre száz országból 15 ezer vendéget várnak, többek között Emmanuel Macron francia elnököt és Abe Sindzó japán kormányfőt. Mindketten külön is találkoznak Vlagyimir Putyin orosz államfővel; Macronnal előzetes hírek szerint elsősorban az iráni atomalkuról beszéltek tegnap lapzártánk után, Abéval szombaton a kétoldalú gazdasági együttműködés erősítése lesz a fő téma.

Putyin különtárgyalást folytat majd Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával az intézmény reformjáról, a globális gazdasági helyzetről és a szankciós politika alkalmazásáról is.

Lagarde a konferencia nyitónapján elmondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy Oroszországnak javítania kell a gazdaság teljesítőképességén és diverzitásán. Óva intette Moszkvát attól, hogy megváltoztassa a pénzügyi szabályozóit, mert – mint mondta – ezt a befektetők nem szeretik. Oroszország tisztában is van azzal, hogy stabil feltételeket kell teremtenie, ezért a következő hat évben nem változtat az adórendszerén – jelentette ki Anton Sziluanov első miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter az orosz Davosnak is nevezett fórumon. Sziluanov hangsúlyozta, hogy

a pénzügyminisztérium végrehajt finomhangolást a gazdaság kifehérítése érdekében, egyszerűsíteni fogják például a kis- és egyéni vállalkozók, valamint a szürkeszektor önfoglalkoztatóinak adózását.

Megígérte az önkéntes egyéni nyugdíj-megtakarítások rendszerének megteremtését, és az MTI tudósítása szerint közölte, hogy jövőre egy infrastruktúra-finanszírozási alap létrehozását tervezik hitelből.

Christine Lagerde-dal külön is tárgyalóasztalhoz ült Putyin, hogy a szankciós politikákról beszéljenek
Fotó: AFP PHOTO / POOL / GRIGORY DUKOR

Úgy vélekedett, hogy a nyugati szankciók a költségvetésben és a strukturális átalakításban is meggyorsították a reformok bevezetését, az orosz gazdaság ma már kevésbé függ az olajártól: míg korábban 100 dolláros olajár mellett lehetett egyensúlyban tartani a költségvetést, addig ez ma már 50 dolláros árszint mellett is megvalósítható. A szankciók a korábban becsültnél jobban, 0,2-0,3 helyett 0,5 százalékponttal fogják vissza az orosz GDP növekedését. Ezt már Alekszej Kudrin, az orosz számvevőszék frissen kinevezett elnöke, volt pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes ismerte el.

A befektetőket azonban a nemzetközi büntetőintézkedések sem riasztották el teljesen az orosz piactól – legalábbis ezt állította a konferencia kezdete előtt a CNBC-nek adott interjúban a 10 milliárd dollárral működő Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezérigazgatója. Kirill Dmitrijev szerint 12 új megállapodást jelentenek majd be Szentpéterváron.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.