BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassított az európai gazdaság

Az első negyedévihez képest lassult és elmaradt a várakozásoktól is a gazdasági növekedés második negyedévi üteme az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden kiadott előzetes becslése szerint.

Az Eurostat első olvasatában az euróövezet 19 tagállamában 0,3 százalékkal, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévhez képest.

Az éves GDP-növekedés az euróövezetben 2,1 százalék, az EU-ban 2,2 százalék volt a második negyedévben.

Fotó: AFP

Az euróövezetben a második negyedévre 0,4 százalékos negyedéves és 2,2 százalékos éves GDP-növekedést vártak piaci szakértők.

Az első negyedévben 0,4 százalékos negyedéves GDP-növekedést regisztráltak az euróövezetben és az EU-ban egyaránt. Az évesített GDP-növekedés az euróövezetben 2,5 százalék, az EU-ban 2,4 százalék volt az első negyedévben.

Csúcson az euróövezeti infláció

Júliusban több mint ötéves csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokra támaszkodó, kedden közzétett kimutatása szerint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.