BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Huawei besegít az oktatás digitális átalakításába

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója, a Huawei Technologies regionális elnöke, James Li együttműködési megállapodást írt alá 2018. november 6-án, Sanghajban – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből.

A magyar tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) november 5-10. között. Az innovációs minisztérium a rendezvényen önálló bemutató napot is tart majd november ­8-án a magyar innovációkról, fejlesztésekről.

A szándéknyilatkozat értelmében a Huawei a következő években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon annak érdekében, hogy a tervezett ütemezésben megvalósulhasson az a kormányzati cél, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetőnek kell lennie a 100 Mbit/sec letöltési sebességű világháló-hozzáférésnek.

A vállalat a megállapodás szerint a világ egyik vezető mobilhálózati gyártójaként és a hazai 5G Koalíció alapító tagjaként, az 5G-n működő adatközpontok, adattárolók, az úgynevezett Dolgok Internetéhez szükséges infrastruktúra kiépítését, korai kereskedelmi alkalmazásait is előremozdítja majd Magyarországon.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója, a Huawei Technologies regionális elnöke, James Li
Fotó: ITM

Palkovics László az aláírást követően elmondta:

A hazai 5G mielőbbi kiépítésében számítunk a Huaweire. A vállalat a fenntarthatóságot szem előtt tartó okosváros megoldásaival a környezetvédelemben és az életkörülmények javításában is segíteni kívánja Magyarországot, például az intelligens közlekedési rendszerek bevezetésének támogatásával. A minisztérium és a cég együttműködik továbbá a Digitális Jólét Program céljainak megvalósításában és az oktatás digitális átalakításában is.

A miniszter az aláírási ceremónián örömét fejezte ki amiatt, hogy a közelmúltban a Huawei is csatlakozott a nemrégiben általa életre hívott Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz.

Orbán Viktor a Huawei elnökével is tárgyalt Sanghajban

Közép-Európa gazdasági növekedése kétszer nagyobb az európai átlagnál, amire Kína is felfigyelt – mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE).

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.