BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállapodás Oroszországgal a vakcina és a gáz szállításáról

Oroszország harminc napon belül megkezdi a vakcina első tételének szállítását és a hosszútávú szerződés októberi lejárta után is folytatódik a gázellátás.

Oroszország harminc napon belül megkezdi a Covid-19 elleni vakcina első tételének szállítását, emellett politikai megállapodás született arról, hogy a hosszútávú szerződés októberi lejárta után is folytatódik a gázszállítás Magyarországra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a pénteki moszkvai tárgyalásairól.

Azért jöttünk ma Moszkvába, hogy két dologról megállapodjunk az oroszokkal. Örömmel mondhatom, hogy mindkét ügyben sikerrel jártunk

- mondta a tárcavezető.

„Megállapodtunk arról, hogy nagy mennyiségben vásárolhatunk három ütemben orosz oltóanyagot, amelyekről a magyar nemzeti hatóság megállapította, hogy biztonságos és felhasználható Magyarországon.

Megállapodtunk arról is, hogy idén októbert követően, amikor lejár a hosszú távú gázvásárlási megállapodásunk, az oroszok folytatják Magyarország irányába a gáz szállítását

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Elmondta, hogy Magyarország egymillió ember beoltására alkalmas vakcinamennyiséget vásárol, ami praktikusan kétmillió adagot jelent, hiszen egy embernek két oltást kell kapnia a védettség elérése érdekében. Ezt a mennyiséget az orosz fél három ütemben fogja leszállítani.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Mostantól kezdve harminc napon belül 300 ezer ember beoltásához szükséges mennyiséget fogunk kapni, utána újabb 30 napon belül újabb félmillió ember beoltásához szükséges mennyiséget, majd az azt követő harminc napon belül 200 ezer ember beoltásához szükséges mennyiséget, tehát háromszor 30 napos szállítási határidőt vállalt az orosz fél” – mondta.

„Magyarországnak az az érdeke, hogy fel tudjuk gyorsítani az oltást, hiszen ezzel emberi életeket mentünk meg, ezzel munkahelyeket mentünk meg, és ezzel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a korlátozó intézkedések megoldását megkezdjük” – hangoztatta a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy az oltási folyamat nem politikai, hanem szakmai kérdés, Magyarország érdeke pedig ennek felgyorsítása.

Szijjártó Péter az energiaellátás kérdésére áttérve rámutatatott, hogy októberben lejár az immár 26 éve megkötött kétoldalú gázvásárlási megállapodás.

Elmondta, hogy

Alekszandr Novak energetikai miniszterelnök-helyettessel politikai megállapodást kötött az orosz gázszállítások folytatásáról.

Hozzátette, hogy ennek technikai, mennyiségi és árbeli vonatkozásairól a Gazpromnak az érintett magyar vállalatokkal kell megegyeznie.

Magyarország emellett folytatja annak a 15 kilométer hosszú gázvezetéknek az építését, amely a magyar-szerb határt köti össze a magyar nemzeti gázvezeték-rendszerrel. Ezen a vezetéken keresztül októbertől már lehetőség lesz arra, hogy hatmilliárd köbméternyi gáz érkezzen Magyarországra déli irányból.

Mint mondta, ez megnyitja Magyarország számára az útvonalak és a források diverzifikálásának lehetőségét is, hiszen ezen a gázvezetéken keresztül elérhető lesz Magyarország számára az a transzadriai vezeték, amelyen például Azerbajdzsánból is érkezik majd gáz Európába.

„Nekünk fontos, hogy legyen kiszámítható együttműködésünk az oroszokkal a gázszállítások terén, mert ugyan lefoglaltunk kapacitást a krki cseppfolyósított földgáz- (LNG-) terminálban is, ugyanakkor azt kell látni, hogy az infrastruktúra és a regionális helyzet miatt Oroszország továbbra is fontos szereplője az itteni energiapiacnak.

Ezért jó hír, hogy a politikai megállapodás megköttetett arról, hogy október után is folytatják az oroszok a gázszállítást Magyarországra”

– nyilatkozott Szijjártó Péter.

Kétmillió adag orosz vakcinát vásárol Magyarország

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában jelentette be a hírt, amikor találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Az engedélyezés alapján az Astra Zeneca és a Szputnyik V is biztonságos vakcinának számít. Az oltóanyag három nagy szállítmányban fog Magyarországra érkezni.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.