BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány százmilliókkal támogat egy repülőgép-alkatrészt gyártó üzemet

A Diehl a most átadott, 2,5 milliárd forint értékű beruházásával immár a harmadik gyártócsarnokát építette fel Magyarországon, ahol repülőgép-alkatrészeket fog előállítani.

A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen az európai kontinentális válságban, amihez adottak is a megfelelő alapok, hiszen hazánk az elmúlt időszak minden kríziséből megerősödve került ki

– mondta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Nyírbátorban. 

A tárcavezető a Diehl Aviation Hungary Kft. tízéves jubileumi ünnepségén és csarnokavatóján közölte, hogy az elmúlt tíz-tizenegy évben számos válsággal, például pénzügyi, migrációs és egészségügyi krízissel kellett szembenézni, és ezek az elemi erejű ütések rendkívüli mértékben megviselik a világ, de azon belül is Európa gazdaságát. 

Az európai gazdaság küszködik, szenved, és sajnos azt kell mondjam, hogy a feketeleves még valószínűleg hátravan, hiszen az az energiaellátási válság, amely a horizonton kirajzolódik, rendkívül nehéz jövőképet vetít az európai gazdaság elé

 – jelentette ki. 

Persze korábban hallottunk nyugat-európai politikusokat arról beszélni, hogy ők ezt már megoldották, Európa levált az orosz gázról, mindenesetre az elmúlt időszak riadalma és kissé kaotikus intézkedései nem ezt támasztják alá

– tette hozzá. Majd kiemelte, hogy az ukrajnai háborúra adott európai válaszok nyomán éppen a szankciókat kivető kontinens szenved energiavészhelyzettől, és nem az az ország, amellyel szemben ezen intézkedéseket elrendelték. 

A miniszter tájékoztatása szerint 

a Diehl a most átadott, 2,5 milliárd forint értékű beruházásával immár a harmadik gyártócsarnokát építette fel Magyarországon, ahol repülőgép-alkatrészeket fog előállítani. 

A hazánkban 870 embert foglalkoztató vállalat projektjét az állam 867 millió forinttal támogatta. Kitért arra is, hogy 

a légi és űrjárművek gyártásával foglalkozó, 3300-nál is több embernek munkát adó hazai ágazat az idei év első öt hónapjában 34 százalékkal nőtt, termelési értéke így meghaladta a 70 milliárd forintot. 

A miniszter azt is mondta, hogy Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.

 

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.