Szlovák javaslatok a magyaroknak: vizitdíj, kórházprivatizáció

A magyar egészségügyi rendszer átalakítását célzó tanulmányt készített négy szlovák szakember, aki északi szomszédainknál jelentős szerepet vállal az átalakításban. Ahogy a szlovák egészségügyi reform is igen erőteljes, paradigmaváltó lépések sorozata volt, a Magyarországra vonatkozó javaslatok sem szűkölködnek karakteres megoldásokban. Az alábbiakban a szerzők (Peter Pazitný, TomᚠSzalay, Karol Morvay, Michaela Pechova) néhány javaslatát közöljük.
Az egyik fő problémát az jelenti, hogy az egészségügyi rendszer finanszírozása két csatornán keresztül zajlik: a folyó kiadásokat az egészségbiztosítási alap fedezi, a fejlesztéseket pedig a központi költségvetés állja, s ez ráadásul politikai kontrollt is jelent a források felett. Ennek következtében a magánszolgáltatóknak csak nagyon korlátozott a hozzáférésük a tőkeberuházásokhoz, az optimális allokáció során pedig kudarcok lépnek fel.
Éppen ezért a szakértők azt javasolják, hogy a finanszírozás kettős rendszerét lassan meg kellene szüntetni, és teljes egészében az egészségbiztosítási pénztárhoz lenne célszerű utalni a felhalmozási kiadások fedezetét is. Emellett a kórházak részvénytársasággá alakulását és így a privatizáció lehetőségének megteremtését is ajánlják. Azt a tanulmány is elismeri, hogy ez egy kockázatos folyamat, hiszen a rendszer egyik alappillérét, a magyar egészségügyi ellátásban való önkormányzati felelősséget vetik el.
A másik nagy lépés a legális díjak bevezetése lenne az egészségügy egész területén. Ezt gyakorlatilag most is megfizetik a betegek hálapénz formájában, ennek elosztása azonban rendkívül egyenetlen és méltánytalan. A legalizált „co-payment” a háziorvosi látogatások esetén például 100 forint lehetne. (Kivételeket pedig egyáltalán nem javasolnak, rászorultsági alapon a társadalombiztosítási alap nyújthat kedvezményeket.)
Mivel az egészségbiztosítási alapnak nincs felelőssége, csak forráselosztó funkciója, ezért a gazdálkodás hatékonysága problémát jelent. Javítani kell a kinnlevőségek menedzselését, a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt növelni kell az alap felelősségét.
Strukturális problémákat szintén felfedeztek a szerzők a magyar rendszerben, például megjegyzik, hogy Budapesten – miközben itt csak a lakosság ötöde él – a kórházi ágyak 40 százaléka található. Éppen ezért a kórházi hálózat földrajzi és funkcionális szerkezetét egyaránt újra kellene gondolni.
A gyógyszerpolitika kapcsán felhívják a figyelmet, hogy amíg Csehországban és Nagy-Britanniában 240 dollárt költ egy ember gyógyszerekre, addig nálunk 280-at. A gyógyszerárak folyamatosan emelkednek, a gyártók jutalékfizető rendszere túlzott gyógyszerfelíráshoz vezet. A gyógyszer-támogatási rendszer százalékos alapon működik, ez pedig a drágább patikaszerek fogyasztásához vezet. A szerzők ennek megszüntetését és egy olyan degresszív támogatási rendszer bevezetését javasolják, ahol az átlátható szabályok a piaci mechanizmusok és az ártárgyalások megjelenését teszik lehetővé.
Szemet szúrt a szerzőknek a közgyógyellátás intézménye is, ennek keretében félmillió rászorult állampolgár ingyen részesül egészségügyi szolgáltatásokban. A rendszer azon túl, hogy visszaélésekre ad alkalmat, azon a hibás megközelítésen alapul, hogy az egészségügyi rendszer társadalmi egyenlőtlenségeket kompenzáló szerepet tölthet be. A tanulmány tulajdonképpen a közgyógyellátás jelenlegi formájának teljes eltörlését javasolja, ehelyett a rászorulóknak az utólagos részfinanszírozást kellene bevezetni bizonyos szolgáltatások esetében. MI