BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen csak a G20-ak tudják megmozdítani a forintot

Az eurót kedden délelőtt háromnegyed tízkor 270,97 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, míg alig egy órával később már 271,7-en állt az árfolyam.

A devizapiacok figyelme kedden a dollár meredek gyengülésére irányul. Ennek oka a kereskedők szerint, hogy Kína igyekszik diverzifikálni devizatartalékait, csökkentve benne a dollár szerepét. Erre utalhat az is, hogy Kína érdeklődését fejezte ki az IMF által a jegybankoknak eladásra kínált arany egy tételben való megvásárlása iránt.

A dollárt gyengíti az is, hogy az új japán kormány - a piacok megítélése szerint - elődjénél kevésbé követ majd jen-gyengítő politikát.

A megkérdezett devizakereskedők szerint a dollár mostani gyengülése nincs hatással a piac kockázatvállalási hajlandóságára, ezért nem érinti a térségbeli deviza-befektetéseket, nem mozdítja el lényegesen az euró/forint árfolyamot sem.

A forint árfolyamát változatlanul a 270 forintos euró árfolyam feletti 1-2 forintos sávban várják a következő napokra. Lényegesebb elmozdulásra a Fed-ülés jegyzőkönyvének és a G20 tanácskozáson elhangzottak ismeretében lehet számítani.

A dollárt kedden délelőtt háromnegyed tízkor 183,17 forinton jegyezték 1,4781 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a hétfő délutáni 185,62 forinttal (1,4640). Kedden délelőtt az euró újabb éves árfolyam rekordot ért 1,4793 dolláron.

A svájci frank jegyzése 178,80 forint 179,04 forint után, 100 japán jent 200,94 forinton jegyeztek kedden délelőtt a hétfő délutáni 201,46 forinttal szemben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.