BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbírságolták a Közterület-fenntartó Zrt.-t

Újra le kell folytatnia a forgalomirányítási tendert a Fővárosi Közterület-Fenntartó (FKF) Zrt.-nek, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság a részvételi felhívás utáni teljes eljárást megsemmisítette - a határozat a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg

Az ajánlatkérőnek egymillió forint bírságot is kell fizetnie. A tavasszal indult meghívásos közbeszerzés az FKF irányító központjának fejlesztésére és korszerűsítését célozta. Az ajánlatkérő a munka ellenértékét 822 millió forintra becsülte (310 forintos euró árfolyamon) és a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kívánta elfogadni. Az első - jelentkezési - fordulóból mind a három ajánlattevő tovább jutott a második, ajánlattételi fordulóba. Az ajánlattevők: Swarco Signelit Zrt., Getronics Magyarország Kft., valamint a Siemens Zrt.

A tendert a Getronics nyerte 694 millió forinttal, a Swarco Signelit 730 millió, míg a Siemens 788 millió forintért vállalta volna a feladatot. A Siemens megtámadta az eredményt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, mire az ajánlatkérő felfüggesztette az eljárást.

A döntőbizottsági eljárásban kiderült, hogy a 2002-ben a Siemens már fejlesztette a központi irányítórendszert, így - véleménye szerint - most csak tőle kellett volna ajánlatot kérni, mivel a szoftvereken szerzői joga van, és azokat csak maga fejlesztheti tovább. A döntőbizottság úgy vélte, hogy a szerzői jogi problémát csak polgári bíróság ítélhet meg, így azzal nem foglalkozott.

Talált viszont egy másik problémát: az ajánlatkérő által az ajánlattevők rendelkezésére bocsátott dokumentáció nem volt teljes körű, így a másik két cég kevesebb ismeret birtokában adhatott csak ajánlatot, mint a Siemens. Ezért kell újra indítani - de az eredeti ajánlati felhívással - a közbeszerzést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.