Közelében sem vagyunk az egymillió munkahelynek

Amellett, hogy a kormányzat a lépéseinek egy részével éppen maga ellen dolgozott – lásd tömeges elbocsátás a közszférában, drasztikus minimálbér-emelés – a fejekben sem sikerült elérni a kellő változást.
Pedig aligha támadható az a törekvés, hogy a munkával rendelkezők megbecsültsége növekedjen, és a segélyből élés egyértelműen negatív szerepminta legyen. Ezt a gyakorlatban azonban csak a szociális ellátás szűkítésével, az automatikusan járó juttatások csökkentésével, a rokkantnyugdíjazás szigorításával sikerült elérni.

Vagyis aki teheti, továbbra is inkább az államból élne, mintsem dolgozzon. De vajon miért van ez így, alapvetően lusta nép a magyar? Genetikai alapon aligha lehet ilyesmit bizonyítani, de a politikának nagy a ráhatása a folyamatokra. Azt nem lehet mondani, hogy nem tett semmi pozitívat a kormány az elmúlt években. A közmunkaprogramoknak igenis van nevelő jellege, még akkor is, ha valóban nehezen tudja felvenni a magánszféra az abból kikerülő rétegeket.

A probléma gyökere inkább ott keresendő, hogy az alacsony fizetési kategóriában lévők folyamatosan rossz üzenetet kapnak. Azt mondja számukra a gazdaságpolitika, hogy dolgozz többet, mondj le a jogaidról, és cserébe még több adót szedünk be tőled.

A legnagyobb öngól foglalkoztatási szempontból az szja egykulcsossá tétele volt. Bár más szempontból ténylegesen javított a gazdaság helyzetén, megemelte a megtakarítási rátát, és versenyképesebbé tette a jól képzett hazai munkaerőt, eközben viszont éppen a gyengébben kvalifikáltakat hozta még nehezebb helyzetbe. Márpedig a munkaerőpiacon eddig sem a jól képzettekkel volt a gond, hanem a szakmával nem rendelkező, de ettől még egyszerűbb munkakörök betöltésére alkalmas tömegek kiszorulásával. Nekik a kegyelemdöfést a minimálbér-emelés jelentette, amellyel a rész-munkaidőzés és a feketézés kapott újabb távlatokat az egyszerűsítés és a versenyképesség-javítás helyett.