Beteg vagyok, hogy mondjam meg?

„Egy kollégám három hónapja betegállományban van, azt sem tudjuk, hogy mi van vele, néha otthonról küld a főnöknek egy-két e-mailt, de ennyi. Lehet, hogy tényleg beteg, de olyan tiszteletlenség, hogy minket, a közvetlen munkatársait fel se hív! Megfordult a fejünkben, hogy az egész csak humbug, semmi baja nincs, csak épp másik munkát keres” – így panaszkodott nemrég egy ismerősöm. Aki beteg – legyen szó bármilyen nyavalyáról, influenzáról, derékzsábáról, vesekőről, vagy épp gyógyíthatatlan rákról – empátiára vágyik, vagy arra, hogy hagyják végre békén, ne nyaggassák sajnálkozó tekintetekkel és a „hogy vagy?” kérdéssel. Ám ahhoz, hogy a kollégák toleránsak, megértők, empatikusak és segítőkészek legyenek a beteggel szemben, nem árt időről időre tájékoztatni őket a betegségről.

Akár pár napra, akár hetekre-hónapokra válunk keresőképtelenné, azt megfelelően kommunikálnunk kell a munkahelyünkön – mondta a Világgazdaság Online érdeklődésére Horváth Éva. A Jobserver Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: teljesen mindegy, hogy a hierarchia melyik szintjén vagyunk, beosztottak vagyunk-e, vagy nekünk vannak beosztottjaink, tanácsos betelefonálni, és az illetékeseknek jelezni, betegek vagyunk, és várhatóan meddig kényszerülünk otthon maradni.

Törvényi szabályozás

Évente 15 munkanap betegszabadság illeti meg itthon a dolgozót. A betegséget a lakóhely szerint illetékes körzeti orvosnak, illetve a kezelőorvosnak kell igazolnia. A betegszabadság idejére a távolléti díj 80 százaléka jár. Ha valaki év közben kezdte meg a munkaviszonyát, akkor a rendes szabadsághoz hasonlóan, a betegszabadságnak is időarányos részére jogosult. A tizenöt napnál hosszabb keresőképtelenség esetén az első tizenöt napra betegszabadság, a további napokra táppénz jár. A táppénzt a társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező munkáltató maga állapítja meg, és folyósítja. Kifizetőhellyel nem rendelkező munkáltató esetén az illetékes Megyei (Fővárosi) Egészségbiztosítási Pénztár a kifizető. Határozattal állapítja meg a munkáltatót terhelő táppénz hozzájárulás összegét, ami a kifizetett táppénz bruttó összegének 1/3-a.

Elmérgesedő viszony. Sajnos vannak esetek, amikor nem értesíti a beteg a  foglalkoztatót a betegállományról, és a későbbiek folyamán sem ad tájékoztatást arról, előreláthatólag mennyi ideig marad kényszerpihenőn. Ez azért „illetlenség”, mert a cég menete megkívánja, hogy a kollégák egymás közt felosszák a feladatokat,  ugyanakkor a saját munkájukat is el kell látniuk. A meg növekedett feladatok nagyobb terhet rónak a munkatársakra, s mivel a beteg kollégáról nincs információjuk, természetesen nem akkora lelkesedéssel végzik a munkát, ami nagyobb hibalehetőségek sorozatát adhatja. Így a táppénzről visszaérkező kolléga a megszokott munkája mellett a korábbi hibák kijavításán is fáradozhat. Ha a beteg kollégával nincs kapcsolat, még égetően fontos kérdés miatt sem lehet felhívni, vagy ha ő egyáltalán nem érdeklődik a munkája, a benti helyzet iránt, miközben helyette mások muszájból viszik az ő területét is: ez bizony elmérgesítheti a beteg és az egészséges kollégák közti hangulatot.
 
A felelősség foka. Ha valaki már nagyobb felelősséggel bír a munkahelyén, bizony nehezebb helyzetben van. Főleg, ha olyan munkák, projektek futnak, melyek megkívánnák, hogy napi szinten ott legyen, irányítson, döntéseket hozzon. Ilyenkor is jelezni kell, hogy betegség miatt maradtunk otthon, és megkérni a kollégákat, hogy ezen időszak alatt fokozottan figyeljenek a feladatokra – tanácsolja Horváth Éva. Jobb helyzete van annak a betegnek, aki laptopon, vagy valamely informatikai rendszeren keresztül otthonról is felügyelni tudja a folyamatokat, hiszen kapcsolatban marad a kollégáival, és állandó információkhoz juthat. A telefon is segítséget jelent, ám az egészségesen dolgozó kollégáktól elvárható az empátia: nem illik, sőt, a gyógyulást akadályozza, ha lépten-nyomon zavarják a beteget. Ilyenkor elegendő, ha heti egy-két alkalommal e-mailben kap tájékoztatást a legfontosabb ügyekről a beteg.
 
A betegség súlyossága. Ha valaki súlyos beteg, például kórházi ápolásra szorul, a munkahelyet akkor is értesíteni kell. Ha erre a beteg képtelen, akkor a hozzátartozók feladata ez. Egyrészt a betegszabadság illetve a táppénz ügyintézése miatt szükséges a kapcsolat, de a miatt is szerencsés, hogy az egészséges kollégáknak nem kell találgatniuk, vajon mi is van a beteggel. Így elkerülhető a halálhír-keltés és a távollevő becsmérlése is, mondván, nincs is komoly baja, csak kerüli a munkát.

A betegség közlése. Hogy miként kommunikáljuk a bajunkat, több mindentől, például a munkavállaló személyiségétől, konfliktuskezelési készségétől is függ – mondta a VGO kérdésére válaszolva Kiss Aranka, szervezet szakpszichológus. A szakember úgy véli, az alacsonyabb önbizalommal rendelkező dolgozóknak például nagy problémát jelent a betegség közlése, mert félnek, hogy a környezetük negatívan fogadja a hírt. A betegség közlésének módja függ a közvetlen főnök várható reakciójától, nyitottságától, toleranciájától is. A korábbi tapasztalatok, például, hogyan járt el előző esetekben, cinikus volt-e, a betegállomány következménnyel járt-e a munkavállalóra nézve, ez mind meghatározza a kommunikáció módját, a nyitottságot vagy épp az óvatos közlést. Függ az adott szervezet kultúrájától, a közvetlen munkatársaink által vallott és követett értékektől is. Például, ha a karrierépítésnek és a fittségnek magas értéke van egy cégnél, akkor sokkal nehezebb felvállalni a betegséget.

Titkolózás. A felmondástól való félelem is gátolhatja, hogy valaki őszintén elmondja, milyen betegségtől szenved. A dolgozó rejtegetheti a gondját akkor is, ha úgy érzi, ezzel általában csökken az ő munkapiaci értéke, háttérbe kerül, vagy kevésbé számítanak majd rá az új feladatokban.

Az olyan betegségekről is szívesen hallgatnak a magyarok, amit nehezen tudnak felvállalni a főnök, a kollégák előtt. Ilyenek a pszichiátriai és a mentális betegségek, mert ezeket még stigmaként kezelik Magyarországon. Kiss Aranka, szervezet szakpszichológus szerint nagy gondot jelent, ha a munkavállaló intoleráns csoportban dolgozik (kollégák, főnöke, vagy a szervezet kultúrája intoleráns). Épp ezért azt javasolja, ha egy munkaadó azt szeretné, hogy a dolgozó őszinte legyen a betegségével kapcsolatban, sőt, ne féljen egy-két nap pihenőre elmenni influenzásként, ahelyett, hogy végigfertőzi az egész kollektívát, akkor a szervezetnek empatikusnak kell lennie a betegségekkel szemben.

Elterelő hadművelet. Mindkét szakember úgy véli, sokan mennek szabadságra, s hallgatnak a fiktív betegségükről azok a dolgozók, akik elbocsátás előtt állnak. Legyen szó csoportos létszámcsökkentésről, vagy az egyéni teljesítménnyel való elégedetlenség miatti kirúgásról, többen választanak elterelő hadműveletet. Titokban megállapodnak az orvossal, és időt illetve pénzt nyernek azzal, hogy betegszabadságra mennek, s így néznek másik állás után. A hazugságokra épülő betegállomány különösen azoknak rossz, akik tényleg muszájból mennek szabadságra, hisz a velük szembeni bizalom is csökken, vajon tényleg betegek-e? Épp ezért fontos, hogy akinek károsodott az egészsége úgy várjon empátiát, hogy ő maga is tiszteletben tartja a kollégáinak a jogos információéhségét: „vajon mi van a beteg kollégánkkal?”

Nehezen közölhető betegségek - minden, ami ütközik a fittséggel, higiéniával kapcsolatos általános képtől

- amikor a beteg úgy érzi, hogy hátrány érheti a problémája miatt (előlépés, fizetés, informális hatalom)

- pszichiátriai betegségek (Magyarországon még mindig stigma)

- mentálhigiénés problémák (például kiégés)

- terhesség (bár ez nem betegség, de sok kismama szeretné elkerülni, hogy a hátralévő időbe hátrányok érjék)

- rák, gyógyíthatatlan betegségek

- immunrendszeri betegségek (AIDS-től való félelem)

- fertőző betegségek -->