A gázmegállapodás buktatói - Gereben Ágnes elemzése

A két ország miniszterelnökének jelenlétében megrendezett ünnepélyes aktusra jókora késéssel került sor, mivel a felek lényeges elvi kérdésekben még ekkor is egyre igényeket támasztottak egymással szemben. A dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, így biztonsággal csak annyi állítható róla, hogy az orosz–ukrán földgáz-kereskedelemről, nem pedig a Gazprommal szerződéses viszonyban álló európai országokba irányuló exportról szól.

Erről akkor csak annyit hallhattunk – immár sokadszor –, hogy néhány nap múlva megindul Oroszországból a „kék fűtőanyag”, és „akadálytalanul el fog jutni” rendeltetési helyére. Vagyis abba a 18 országba, ahol a Kijevben jelenleg regnáló elit hatalomra jutása óta minden decemberben menetrendszerűen jelentkező orosz–ukrán nézeteltérések minden korábbinál súlyosabb gondokat okoztak.

A Gazprom vállalta, hogy 2009 januárjától a 450 dollárban megjelölt európai ár mínusz 20 százalék, vagyis 360 dollár lesz az Ukrajnába szállított földgáz ára. Cserébe Kijev lemond a nevetségesen alacsony, száz kilométerenként és ezer köbméterenként 1,7 dolláros tranzitdíj növeléséről. A Naftogaz tehát, amely néhány nappal korábban még elfogadhatatlannak minősítette és elutasította a Gazprom 250 dolláros ajánlatát, most kész örömmel belement a 360 dolláros árba.

A titok nyitja alighanem az, hogy az ukrajnai tárolókban jelenleg 17 milliárd köbméter földgáz van – a kijevi döntéshozókra korántsem jellemző előrelátás miatt néhány rosszindulatú elemző emögött az Ukrajnába küldött amerikai tanácsadók tevékenységét véli felfedezni –, és ez elég kell hogy legyen az első negyedévben. Igaz ugyan, hogy 2007-ben a hatalmas országnak még mintegy 75 milliárd köbméterre volt szüksége, ám az energiaigényes ipari termelés 2008 decemberére 27 százalékkal esett, és a világgazdasági válság nyomán a kereslet továbbra is drámaian csökken.

Az ukrán tárgyalóküldöttség valószínűleg úgy számolt, hogy mire elfogy a tartalék, addig az akkor feltehetőleg 40 dollár körüli kőolajárhoz rögzített – azt néhány hónap késéssel követő – földgázár 230 dollárra zuhan. A számításban van némi ráció. Erre utal Vlagyimir Putyin miniszterelnök hétfői bejelentése, miszerint a 2009. évi orosz költségvetést újra kell tervezni, a bevételek között a tavalyi 149 helyett csupán 41 dolláros kőolajárral számolva.

Kijevben valószínűleg úgy gondolják, hogy amíg a Moszkvában 450 dollárra taksált földgázár az érvényes, addig egyáltalán nem fognak importálni. Ha igazak a statisztikai adatok, ki sem tudnák fizetni. 2008-ban Kijev közel 10 milliárd dollárt fizetett az importföldgázért. Ha beleegyezett volna a 250 dolláros árba, az a 2009. évre tervezett költségvetési bevételeknek több mint egyharmadát elvitte volna.

Nagyjából ennyi a hírértéke annak a több mint 3000 cikknek, amely az egyezmény aláírásának napján az orosz weboldalakon megjelent a témáról. „Fecseg a felszín, hallgat a mély” – mondhatnánk a költővel –, de azért a sajtókonferenciákon nem vagy alig emlegetett háttéralkukból is sejteni lehet egyet s mást.

Gazprom-közeli, sőt Gazpromon belüli források szerint a válság igazi oka, hogy a kizsigerelt, lepusztult oroszországi lelőhelyeken – amelyekről a Putyin-érában hol ökológiai, hol adóhatósági intézkedésekkel kiebrudalták a korszerű technológiával dolgozó nyugati nagyvállalatokat – zuhanásszerűen csökkent a földgázkitermelés.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható