BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Boom előtt a helymeghatározás

A vállalatok is egyre inkább felismerik a szolgáltatásban rejlő üzleti lehetőségeket

Alkalmazás. Naponta 20 ezer új felhasználóval gyarapszik a legnépszerűbb helymegosztó szolgáltatás, a Foursquare, a felmérések szerint azonban még várat magára az ilyen kezdeményezések fellendülése, hiszen ezeket a megoldásokat egyelőre az amerikai felnőtt netezők mindössze 4 százaléka használja. Ennek ellenére a következő évek egyik legmeghatározóbb trendjének tűnik a helymeghatározáson alapuló szolgáltatások elterjedése, ezt az is jelzi, hogy az ABI Research szerint 2015-ben 1,8 milliárd dollárt költenek majd az amerikai hirdetők arra, hogy ilyen megoldásokon keresztül népszerűsítsék magukat.

A különböző helymegosztó szolgáltatások által használt modell egyébként – mint általában a hatalmas sikert arató dolgok – igen egyszerű. A felhasználók a világhálóról letölthetik a számukra legszimpatikusabb szolgáltatás alkalmazását a mobiltelefonjukra. Ezt követően pedig már csak anynyit kell tenniük, hogy bejelentkeznek a rendszerbe, ha meg akarják osztani ismerőseikkel, hogy éppen hol tartózkodnak.

„Becsekkolni” pedig nemcsak azért érdemes, mert jó szórakozást jelent, illetve megkönnyíti a barátok, ismerősök megtalálását egy zsúfolt szombat este, de számos kedvezményt is igénybe vehetnek azok, akik élnek ezekkel a lehetőségekkel. A jelenleg legnépszerűbb helymeghatározáson alapuló szolgáltatás, a Four square mintegy 4 millió felhasználója több tízezer vállalkozás kedvezményeiért szállhat versenybe, ha bejelentkezik. A konstrukció lényege, hogy a pillanatnyi földrajzi helyzetét ismerőseivel megosztó felhasználó – szolgáltatástól függően – jutalompontokat vagy jelvényeket kap, és aki a legtöbbet gyűjti ezekből, az egy-egy hely „polgármesterévé” válhat, ami természetesen kiváltságokkal jár. A brit Dominos Pizza például hetente egy pizzát ad ingyen a legeredményesebb pontgyűjtőnek, míg a Debenhams üzletlánc ennél is tovább ment, egyik londoni áruházában az onnan becsekkolók ingyen kávét kapnak – igaz, csak péntekenként.

Persze a felhasználók mellett a cégeknek is megéri összefogni valamelyik helymegosztó szolgáltatással, ugyanis rendkívül hatékony megoldással gazdagíthatják marketingeszköztárukat. Az egy adott területre korlátozódó kampányok mellett erősítheti a felhasználói lojalitást, ráadásul újdonságnak számító szolgáltatást kapcsolhat a fogyasztó a márkához.

Bár egyelőre nem igazán ismerték fel a vállalkozások a helymeghatározáson alapuló szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket, a következő 12-18 hónap hatalmas változásokat hozhat. Ennek egyik motorja az lehet, hogy ugrásszerű növekedés várható az ilyen megoldásokat használók számában, miután a múlt hónapban elindult a Facebook Places. Igaz, a megoldás egyelőre csak néhány országban – USA, Japán, Nagy-Britannia, Németország – elérhető, azonban a hírek szerint a közeli jövőben számos más európai országban is működik majd. A Mobile Marketing Association tanulmánya szerint egyébként az iPhone-felhasználók 63 százaléka már most is hetente legalább egyszer használ valamilyen helymeghatározáson alapuló szolgáltatást.

De nem akar kimaradni a sorból a webvilág egy másik óriása, a Google sem, amely november közepén jelentette be Hotpot nevű kezdeményezése elindítását. A megoldás lényege, hogy nemcsak csak azt jelölhetik meg a felhasználók, hogy jártak egy-egy üzletben, de véleményüket is megoszthatják az adott helyről az ismerőseikkel. Vagyis az interneten egyre jelentősebbé váló szájreklám révén nyílik lehetőségük a kezdeményezéshez csatlakozó vállalkozásoknak arra, hogy népszerűsítsék termékeiket, szolgáltatásaikat.

Ha pedig jönnek a felhasználók, jönnek a szponzorok is, ez azt jelenti, hogy az újfajta közösségi kezdeményezés komoly üzleti lehetőségeket is rejt. Bár a szegmenst jelenleg uraló Foursquare egyelőre csak partneri megállapodások keretében jut bevételhez egyes márkáktól és médiacégektől, a több tízezer cég – helyi kereskedők és nagy üzletláncok –, amelyekkel kapcsolatban állnak, s amelyek már megtapasztalhatták, milyen előnyöket jelent az ügyfélszerzésben és -megtartásban egy ilyen szolgáltatás, a közeljövőben jó alapot kínálnak ahhoz, hogy a működtetők számára is gyümöl-csözővé váljon a helymegosztó szolgáltatás. VG

Veszélyes nyíltság

A helymegosztó kezdeményezések számos kérdést is felvetnek az adatkezeléssel, a magánszféra védelmével kapcsolatban. A hírek szerint több hírességgel is előfordult már, hogy miközben Foursquare-en tudatta rajongóival, hogy éppen hol tartózkodik, lakásában hívatlan látogatók jártak, és valószínűleg a kevésbé ismert felhasználók közül is többen szembesültek már hasonló helyzettel.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.