Elmaradt az előzetes elemzői várakozásoktól az IBM negyedik negyedéves bevétele, a társaság részvényeinek értéke 3,5 százalékkal esett a friss üzleti eredmények bejelentését követően. A vállalat 2013 utolsó három hónapjában 27,7 milliárd dolláros bevételt ért el, ez 5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Jó hír ugyanakkor, hogy a vállalat nyeresége az utolsó negyedévben 6 százalékkal bővült és megközelítette a 6,2 milliárd dollárt. Látványosan zuhant viszont a társaság hardver üzletágának forgalma, a 26 százalékos bevételcsökkenés ebben a szegmensben egyben azt is jelentette, hogy 2012 utolsó negyedévéhez képest 750 millió dollárral esett vissza az ágazat profitja.
A teljes évet vizsgálva 99,8 milliárd dolláros bevételt ért el az IBM, ez 4,6 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben, az árfolyamhatástól megtisztítva pedig 2 százalékos a visszaesés. A csökkenés hátterében az elemzők szerint a társaság szerver és tároló megoldásai iránti gyengébb kereslet áll, ami különösen a feltörekvő piacokon volt megfigyelhető. A feltörekvő piacokon hat százalékkal esett vissza a cég forgalma, Kínában pedig 23 százalékos volt a csökkenés.
A csökkenő bevétel ellenére az IBM-nek nagyjából sikerült szinten tartania adózott eredményét, a cég profitja 16,48 milliárd dollár volt 2013-ban, ez mindössze 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A tavalyi eredmények felgyorsíthatják a társaság strukturális átalakítását, amelynek keretében megválnak az alacsonyabb nyereséget termelő ágazatoktól annak érdekében, hogy még nagyobb figyelmet fordíthassanak a magasabb nyereségtartalmú tevékenységekre, mint az üzleti és technológiai szolgáltatások.
A hírek szerint az IBM ismét tárgyalásokat folytat a Lenovo-val az alsó kategóriás szerver üzletága eladásáról. Emellett a társaság a múlt héten bejelentette, hogy 1,2 milliárd dollárt fordít felhőkapacitásainak bővítésére. A beruházás részeként a vállalat 15 új adatközpontot nyit, ezzel 40-re emelkedik a felhőbe helyezett szolgáltatásokat kínáló adatközpontjainak száma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.