Készpénzt osztanak Kínában a hátrányos helyzetűeknek, köztük a mélyszegénységben élőknek és az árváknak az október 1-i nemzeti ünnep előtt, amikor a népköztársaság megalapításáról emlékeznek meg – jelentették be Pekingben.
Ritka alkalom ez a kommunista országban, és különösen érdekes, mivel a héten már bemutattak egy átfogó ösztönzési programot.
A CCTV állami televízió szerdán számolt be a pénzügyminisztérium és a polgári ügyek minisztériuma döntéséről, de részleteket nem közölt. Annyit lehet csak tudni, hogy a helyi hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a pénzösszegek még október 1-je előtt eljussanak a címzettekhez, bizonyítandó „a párt és a kormány szeretetét és gondoskodását a rászorulók iránt”.
Bár azt sem tudni, hogy mekkora összegről van szó, a Bloomberg emlékeztetett, hogy áprilisban elkülönítettek 154,7 milliárd jüant a minisztériumok költségvetéséből a mélyszegénységben élők, az árvák és a hajléktalanok idei megsegítésére. (Egy jüan 50,23 forint.) Az országban hivatalos adatok szerint júniusban 4,74 millió ember élt mélyszegénységben.
Az egyszeri segélyek ilyen rövid időn belüli szétosztása azonban mindenképpen eltérést jelent a kormány eddigi politikájától. Beleillik viszont az újabb trendbe, mivel egy sor kamatcsökkentést és enyhítő intézkedést hoztak nyilvánosságra, amelyek célja a gazdasági lassulás megállítása.
Ebbe a sorba tartozik egy másik, ugyancsak szerdai bejelentés is, amely szerint segélyt kapnak azok a fiatal diplomások is, akik két évvel a végzés után sem tudnak elhelyezkedni.
Október 1., a népköztársaság 1949-es megalapításának évfordulója
az egyik legfontosabb ünnep Kínában, egy teljes hétig tart.
Az úgynevezett aranyhéten általában tömegek kelnek útra és normális körülmények között rengeteg pénzt költenek.
Az ingatlanszektor válsága és a munkaerőpiac borús helyzete azonban rányomta a bélyegét a kiadásokra, ami egyes közgazdászokat arra késztetett, hogy
közvetlenebb költségvetési beavatkozást sürgessenek a hangulat javítása érdekében.
Közéjük tartozik Huang Ji-ping, jegybank monetáris tanácsának a tagja is, aki az év elején a kínai gazdaságpolitika ritka kritikájában a kiadások növelésére szólította fel a kormányt a gyenge fogyasztás kezelése érdekében. Szerinte a háztartásoknak nyújtott készpénzosztás fellendítené a fogyasztást, míg a költségvetési egészségre való túlzott összpontosítás hátráltathatja a gazdaságot.
Miután a központi bank meglepte a piacot a monetáris ösztönző intézkedések széles körű csomagjával, a figyelem most a pénzügyminisztériumra irányul. A következő napokban további fiskális intézkedések jöhetnek, mivel még az egyhetes ünnep előtt összeül a Kínai Kommunista Párt legfőbb szerve, a 24 tagú Politikai Bizottság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.