A cég pénzügyi igazgatója, Amy Hood szerint elégedettek az eredményekkel, és olyan ágazatokban sikerült javulniuk, ahol valóban szükség volt rá, hogy jobban teljesítsenek. A felhőalapú szolgáltatások például kezdenek beérni, a teljes bevételnek még csak a töredékét adják, de egy év alatt már kétszeresére nőtt az eladások száma. A jelentés szerint a Microsoft növelni tudta Surface táblagépének eladásait (elérve a 893 millió dollárt) és nagy volt a kereslet legújabb játékkonzolja, az Xbox One iránt is. Az egyetlen dolog, ami óvatosságra intette Microsoft befektetőit, hogy még továbbra se lehet tudni, ki lesz a vállalat új vezérigazgatója. (Steve Ballmer 2013 augusztusában jelentette be, hogy távozik a Microsoft éléről.)
A Samsung Electronics viszont negyedéves nyereségének csökkenéséről számolt be pénteken az előző három hónaphoz képest, amire hosszú ideje nem volt példa. A Samsung 7,3 ezer milliárd koreai won (6,8 milliárd dollár) adózott eredményt ért el a múlt év utolsó negyedében. Ez 11 százalékkal marad el az előző negyedévitől. Kilenc negyedéven belül most először csökkent a profit negyedéves összehasonlításban. A december végével záródott három hónapban elért profit 4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A negyedéves profit elmaradt az elemzői várakozásokban szerepelt 7,5 ezer milliárd wontól. A Samsung ezt a nemzeti valuta, a won árfolyamának az erősödésével, a továbbfejlesztett Galaxy okostelefonok piaci bevezetésével kapcsolatos költségekkel és több egyszeri tétellel indokolta. A cég bevétele éves szinten 6 százalékkal, 59,3 ezer milliárd wonra emelkedett a a tavalyi utolsó negyedévben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.