Mind az árbevételét, mind az adózott nyereségét jelentős mértékben növelte a múlt évben az eBay. Az e-kereskedelmi piac meghatározó szereplője 16,05 milliárd dolláros bevételről számolt be 2013-ra vonatkozóan, egy évvel korábban 14,07 milliárd dollár volt a cég forgalma. A társaság adózott eredménye közel tíz százalékkal bővült, így meghaladta a 2,85 milliárd dollárt.
Hasonlóan meggyőző teljesítményt nyújtott a vállalat az utolsó negyedévben, 2013. október és decembere között 4,5 milliárd dollár volt a bevétel, ez 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és ugyanilyen mértékben bővült az adózott eredmény is ebben az időszakban 2012-höz képest.
Az eBay közlése szerint a vártnál is nagyobb mértékben bővült a mobiltelefonról vásárló vagy licitáló felhasználók száma és a mobilos forgalom. Az okostelefonról intézett tranzakciók értéke tavaly elérte a 22 milliárd dollárt, ami 88 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, a mobilos vásárlók száma pedig 14 millióval nőtt.
Jól teljesített a PayPal fizetési szolgáltatás is, amely 6,6 milliárd dolláros bevételt hozott a cégnek a múlt évben, 19 százalékkal volt több, mint 2012-ben. Csak az utolsó három hónapban 5,2 millióval nőtt a PayPalt használók száma, így az év végén már 143 millióan éltek ezzel a lehetőséggel, ez egyébként 16 százalékos bővülést jelent.
A PayPalhoz kapcsolódó hír, hogy az eBay-ben tulajdonrésszel rendelkező Carl Icahn milliárdos befektető felvetette, hogy válasszák le a társaságról a fizetési szolgáltatást. A cég vezetése elvetette ezt a lehetőséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.